Somogyi Béla és Bacsó Béla újpesti halálának története – fejezet a fehérterrorból

közélet közösség Újpest

Újpesten február 17-én, hétfőn Somogyi Bélára és Bacsó Bélára – a fehérterror áldozataira – emlékeznek, a vízművek területén lévő, Duna-parti emlékműnél. Beszédet mond Újpest alpolgármestere, Bedő Katalin, majd többek között Jánosi Katalin, Nagy Imre unokája, és Hanti Vilmos, A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének (MEASZ) elnöke is.

Somogyi Béla Halastón született 1868. május 16-án.  A Csáktornyai Tanítóképzőben tanult, majd polgári iskolai, és gimnáziumi tanári képesítést szerzett. 1893-ban Felsővisóra került állami tanítónak. Erős szociális érzékenységű fiatalemberként hamar kapcsolatba került a szocialista mozgalommal, belépett a szociáldemokrata pártba.

Első cikkei 1895 és 1896-ban a Suhogó álnéven jelentek meg a Népszavában valamint  a Cipészek Szaklapjában. 1897-ben  Budapesten a Népszava munkatársa lett, ezt a munkát 1897–98-ban nyolc hónapig látta el.  A párton belüli viták miatt azonban távoznia kellett a laptól. Ezután egy külvárosi iskolában jutott tanítói álláshoz, majd kereskedelmi iskolában tanított. 1903-tól ismét a Népszava külső, majd az újság 1905-ös napilappá alakulása után annak belső munkatársa lett.

Rendkívül szívósan, nagy munkabírással dolgozott: tanár és szerkesztő volt egyszerre. Kiváló pedagógusként tankönyveket írt, többek között  a korabeli idők legjobb V–VI. elemi iskolai tankönyvét „A Faragó-család” címmel. A tananyagot szemléletes formában, egy család életébe illesztve tárgyalta. Lefordította Bebel: „A nő és a szocializmus” című könyvét, ezzel jelentősen hozzájárult a magyarországi nőmunkásmozgalom kialakulásához. Alvinczy Mihály néven írta „A többtermelés tudománya” című könyvét, amely Magyarországon először foglalkozott haladó módon a korszerű mezőgazdasági termelés kérdéseivel.

A polgári-szociáldemokrata koalíciós Károlyi Mihály-kormányban  közoktatásügyi államtitkár volt, a Magyarországi Tanácsköztársaság idején azonban elvi fenntartásai miatt nem vállalt szerepet. A kommün bukása után a Szociáldemokrata Röpiratokat szerkesztette, majd

1919. szeptembertől a Népszava felelős szerkesztője lett. Munkája során egyéni bátorságáról is tanúbizonyságot tett azzal, hogy leleplezte a fehérterror rémtetteit.

Tudósításokat közölt a különítményesek gyilkosságairól, néha burkoltan, napihír, vagy rendőri  jelentés formájában, többször elítélő szavak kíséretében.

Bacsó Béla 1891. január 6-án született Kassán. Tanulmányait is ott végezte, és ott helyezkedett el újságíróként a Kassai naplónál. Budapesten 1919-ben a Népszava munkatársa lett. Írásaiban a proletárokkal, a paraszti földéhséggel és a migrációval foglalkozott, „leleplezte” az I. Világháborű szerinte igazi célját, és írt a Héjjas Iván, Prónay Pál és Ostenburg-Moravek Gyula nevével fémjelzett fehérterror ellen is.

Sorsa 1920. február 17-én pecsételődött meg, akkor, amikor a lap szerkesztőjével, Somogyi Bélával együtt  az Ostenburg-különítmény tisztjei elhurcolták és mindkettőjüket meggyilkolták. Holttestüket a Megyeri csárda és a Fővárosi Vízművek között a Dunába dobták.

Somogyi, Bacsó és a Népszava többi munkatársa is pontosan tudta, hogy milyen körülmények között kell dolgozniuk. Januárban Cservenka Miklóst, szociáldemokrata politikust, a panasziroda vezetőjét hurcolták el és ölték meg különítményesek. Somogyit  is többször keresték a lakásában, ezért a Rákóczi úton lévő Uránia panzióban béreltek szobát a számára, bízva abban, hogy a forgalmas belvárosban nem eshet bántódása. 

Minden este lapzárta után valakinek kísérnie kellett a szerkesztőt, a sor azon a tragikus február 17-i estén a fiatal Szakasits Árpádra esett volna, azonban ő egyéb elfoglaltság miatt nem tudott menni, így Bacsó Béla jelentkezett kísérőnek.

Somogyi Béla holttestét 19-én vetette fel a Duna. A detektív nyomozó rögzítette: „A hulla fején nagy seb, jobb szeme kiütve, nyakán szorosra húzott kötés, orrcsont betörve, a hullán ezen kívül még négy szúrt seb található.” Néhány nappal később előkerült Bacsó Béla holtteste is. Az áldozatokat nem csupán megölték, de értékeiket, órájukat, pénzüket, nyakláncukat is eltulajdonították.

Horthy bevonulása Budapestre, a fehérterror kezdete

A felháborodás annak ellenére is óriási volt, hogy az ilyen gyilkosságok napi rendszerességgel megtörténtek az országban. A belügyminiszter azonnali eljárást ígért. 

A Bulvár újság 1920 februári számában „Nyomozás a Somogyi és Bacsó-ügyben” címmel írta meg mit derítettek ki a nyomozók: 

Ötnapos, megfeszitett nyomozó munka után ma már csöndesebb a rendőrség környéke. Február 18-ától, szerdától állandóan tanuk, detektivek, rendőrtisztviselők várakoztak Nagy Károly detektivfőnök, Marinovich Jenő főkapitányhelyettes és Dorning Henrik főtanácsos előszobáiban. Vasárnap délelőtt már nyugodtabbak ezek az előszobák, a rendőrség munkája a befejezés felé közeledik. Adataik sorozata biztos képet adott a rablás jelenetétől a gyilkosság végrehajtásáig. 
A nyomozás megállapította, hogy az autó, amelyen Somogyi Bélát és Bacsót szállították, kedden, 17-én este félnyolc óra körül a Nemzeti Színház környékén cirkált, majd háromnegyed kilenckor odaállott a sötét nappali pénztár mellé. Két egyén az autó utasai közül a Conti-utca környékén várakozott Somogyi Béla eljövetelére a Népszava szerkesztőségéből.

A két szerkesztő kilenc óra tiz perckor lassan, sétálva a Szimplon-kávéház oldalán jött egész a Rökk Szilárd-utca sarkán levő postahivatalig. A várakozó két ember követte Somogyit és Bacsót a Rökk Szilárd-utca sarkáig, ahol igazolásra szólitották valószinüleg az ujságirókat, majd több társukkal az autóba kényszeritették az ellenkező Somogyit és Bacsót.

Bent az autóban már nem ellenkezett egyikük sem. Kemény, tompa ütésü botokkal elcsendesítették őket. Az autó azután a Váci-köruton, a Váci-uton rohant Ujpest irányába. A robogó kocsi nekiszaladt az ujpesti vámsorompónak és megállott. A sorompó eltörte a két erős reflektor üvegét, leszakitotta az olajtartályt és megsértette az olajcsöpögtetőt. A közelben posztoló rendőr igazoltatta az autó utasait és felirta az autó számát.

Újpesten tul, a dunakeszi határban azalatt a husz perc alatt, mig a gyilkosokra várakozott a kocsi, a megrongált olajtartályból másfél liter olaj szivárgott az országútra. Megállapitották, hogy a gyilkosságot 9 óra 13 perckor hajtották végre és a kocsi 10 óra után hajtott visszafelé az ujpesti vámon.

Másnap, szerdán délelőtt a megrongált gépkocsi már a Rottenbiller-utca 13. szám alatti autó-garageban volt, hogy rendbe hozzák. A rendőrség itt akadt a kocsira. 
A nyomozás adatait a rendőrség a belügyminiszterhez terjesztette föl.”

Megtalálták tehát az autót, amelyet az Ostenburg különítmény használt, tudták, hogy monogramos zsebkendőt hagytak a helyszínen, több személyleírás is bizonyította, hogy az elkövetők megvannak. Ekkor azonban az ügyet az eljáró rendőrhatóságtól átvette a katonai ügyészség, és majd 10 évig tartó huzavona után a vádlottakat felmentették. A Budapesti Királyi Ítélőtábla 1930. novemberi „justizmord”-dal felérő ítéletében megszüntette az eljárást, mondván: ”… a terheltek, ha tettüket el is követték, azt abban a téves meggyőződésben tették, hogy cselekményükkel a magyar faj és nemzeti eszme érdekeit szolgálják”.

Összeállította: Millei Ilona

Címke:

3 thoughts on “Somogyi Béla és Bacsó Béla újpesti halálának története – fejezet a fehérterrorból

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük