Oroján Sándor Wintermanltel Egri embere

Kiszivárgott hangfelvételen beszél Wintermantel egri embere a NER működéséről

politika Újpest

Az Újpesti Hírmondó birtokába került egy hosszú hangfelvétel, melyen Oroján Sándor, az egri Fidesz alelnöke ecseteli a Nemzeti Együttműködés Rendszerének (röviden NER) működését a gyakorlatban

A történet a következő: Spisák Györgyöt, Tiszafüred egykori jegyzőjét 2012-ben törvénytelenül rúgta ki állásából a város fideszes polgármestere. Spisák bírósághoz fordult, amely első és másodfokon is neki adott igaza, Tiszafüred városát pedig több mint 7 millió forint kártérítésre kötelezte. Az ügyet korábban az Index és az Átlátszó is részletesen feldolgozta. 

Spisák – a hangfelvétel készítésének időpontjában – még csak tervezte, hogy elindul az ellenzék polgármester-jelöltjeként Tiszafüreden (azóta ez már meg is történt). A hír hallatán Oroján Sándor összehívta a megye néhány fideszes polgármesterét és eligazítást tartott számukra a Nemzeti Együttműködés Rendszerének fegyelméről

A most nyilvánosságra került hangfelvételen Oroján a NER működésének lényeges sarokköveiről értekezik, eddig soha nem hallott nyers és szókimondó stílusban. A felvételen hallható állítások – bár már köztudottak – ritkán hallható stílusban írják le a párthoz és a rendszerhez való lojalitás követelményét és az elvárt fegyelmet.  

Oroján Sándor – A fideszes NER működése

A felvételen hallható legerősebb mondatok: 

  • Ha ezt a rendszert valaki nagyon durván sérti és a nyilvánosság előtt próbálja lejáratni, akkor az olyan, mint ha a rendszer minden tagját sértené.
  • Ahol valaki ennyire nyíltan beleáll valaki a konfliktusba, ott nekem az látszik, hogy az nyilván máshol sem jó megfelelő munkát végezni, és hát azt szeretnénk elérni, hogy minél hamarabb, záros határidővel váljunk meg más fronton is ettől az embertől.
  • Ha valaki politizál, és az ellenfelünk a politikában, a politikai térben, akkor azzal nem beszélgetünk, nem próbáljuk meggyőzni, hanem legyőzzük! Pont.
  • És ha valaki ellenfele a tiszafüredi polgármesternek, akkor az úgymond politikai ellenfele nekem is meg Nyitrai Zsoltnak meg a közösségnek is, mert ő a rendszernek a politikai ellenfele.
  • Abban a pillanatban, ha egy politikus politizálni mer a rendszerrel szemben vagy a rendszer bármely tagjával szemben, azt kell, hogy mondjuk, hogy ne egyen a másik oldalon. Mert ezen a fronton mi etetjük az embereket.
  • A kétpólusú politizálásnak vége van!
  • Tehát ez, ami per pillanat az országban történik, ez tényleg a NER-nek az építése és kiterjesztése a teljes országra.
  • Szeretnénk – akit lehet – áthúzni erre az oldalra, aki idomul.
  • Meg kell mondanom, Kóka János kiválóan üzletel a Magyar Nemzeti Kereskedőházzal, de nem politizál.
  • Nincs olyan, hogy a NER-nek valaki a politikai térben nekimegy és közben a másik fronton – úgymond – veszélyt jelent.
  • Mindenkinek helye van ebben a rendszerben, de politikailag minket támadni nem szabad, mert abban a pillanatban ellenséggé válik.
  • Nyilatkozzon, hogy Tiszafüreden nem fog elindulni polgármesternek és akkor megtarthatja az állását.
  • Most már tényleg döntse el, hogy ő köztisztviselő vagy politikus. Mert akkor úgy kell vele elbánni.

Wintermantel egri embere

Oroján Sándor amellett, hogy az egri Fidesz alelnöke (az önkormányzati választáson az egri Fidesz kompenzációs listájának második helyén szerepel), Wintermantel Zsolt pártbéli és személyes jó barátja is. Nemcsak ő az irányítója az egri ellenzéki polgármester-jelölt, Mirkóczki Ádám elleni mocskolódó választási kampány minden egyes pillanatáért, de ő intézheti az újpesti városvezetés néhány sötét ügyletét is – jellemzően azokat, amelyeket jobb ha nem Budapesten intéznek el Wintermantelék

Egerig vezetnek az újpesti szálak

Oroján legutóbb akkor segédkezhetett az újpesti polgármesternek, amikor át kellett nevezni a „Hajrá Újpest!” nevű ál-civil egyesületet „Wintermantellel Újpestért Egyesületre” az Egri Törvényszéken. Már akkor sem értette senki, hogy mi indokolta azt, hogy az újpesti polgármester Egerbe jegyeztesse be saját egyesületét. A “polgi” egyesülete az egri Vörösmarty út 89. II. emelet 7. szám alá van bejegyezve. Ezen a lakcímen Orojánhoz köthető – korábbi és jelenlegi – cégek vannak bejegyezve, melyekből négy jelenleg is felszámolás és kényszertörlés hatálya alatt áll.

Kép: Egri Ügyek

Tagged

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük