Már megint trükközik a helyi Fidesz a győzelem érdekében

politika Újpest

Úgy látszik a fővárosi Fidesz rájött arra, Budapesten az állampárt nagyon nem húzóerő, és a jelölt nevét próbálják felhasználni az erősen bukógyanús kerületekben, többek között Újpesten. Mint most kiderült, így járt el az újpesti különítmény is, akik létrehozták átneveztek egy régi civil szervezetüket (Hajrá Újpest! Egyesület) Wintermantellel Újpestért Egyesületet névre.

A szervezetet a helyi Fidesz frakcióvezetője, Bartók Béla elnökli, és meglepetésre székhelye még most is egy egri cím (ugye emlékszünk még az újpesti Schmuck Andor által létrehozott egri székhelyű, ugyanolyan rövidítésű egyesületre, melynek ugyanúgy egri székhelye volt?). Reméljük, hogy az egri újpesti lokálpatrióta egyesület a törvényesség előtt is megállja helyét, mert sajnálatosan sem a 2016-os, sem a 2017-es, sem a 2018-as jelentésük nincs fent a https://birosag.hu honlapon, ugyanis ezeket már réges-régen közzé kellett volna tenniük.

A kampány pedig már részükről is elkezdődött, és feltehetőleg közpénzből finanszírozva és már a “Wintermantellel Újpestért” szlogent is felhasználva próbálnak támogatókat maguk mellé állítani.

És nem csak ezeken az egyoldalas leveleken keresztül, hanem felhasználják a teljes újpesti, közpénzből finanszírozott “sajtóterméket” a Naplótól kezdve az Újpesti Nyáron át az Újpesti Találkozásokig mindent , hogy saját kampánytevékenységet folytassanak.

Minden eszközt be fognak vetni a hatalom megtartása érdekében, és ehhez minden trükköt, megtévesztést alkalmazni fognak az előttünk álló időszakban, hiszen ők jelenleg Orbán Viktor újpesti helytartói, ugyanolyan fideszesek, mint például Simonka György, Mengyi Roland vagy éppen Németh Szilárd.

Tagged

1 thought on “Már megint trükközik a helyi Fidesz a győzelem érdekében

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük