Wintermantel büszke, hogy közpénzből ajándékozott a kampányában

Újpest

A Facebookon reagált Wintermantel Zsolt arra a hírre, miszerint százmillió forint értékben osztogatott ajándékcsomagot a nyugdíjasoknak az önkormányzati választások előtt. A kerület új, ellenzéki vezetése, most jutott el azokig a szerződésekig, amelyekkel beszerezték a csomagokat, így derült ki, hogy mennyibe is került ez az önkormányzatnak. Újpest volt fideszes polgármestere azt írja, hogy büszke arra, hogy támogatta a nyugdíjasokat

az elmúlt kilenc év során 17 alkalommal, minden tavasszal és minden ősszel, ilyen formában is segítettük az előttünk járó nemzedékeket. 24 000 nyugdíjast támogattunk ebben a formában és a megmaradt csomagokból mindig jutott a nagycsaládosoknak, a civil és egyházi karitatív szervezeteknek és a bölcsődéknek is.

A bejegyzésében arról is ír, hogy erre valóban az önkormányzat költségvetésből biztosított forrásokat, de állítása szerint a képviselő-testület egyik tagja sem emelt ellene kifogást. Az osztás megszervezésben és lebonyolításában pedig az önkormányzat és az önkormányzati cégek dolgozói szabadidejükben és térítés nélkül vettek részt. 

A 24.hu írta meg, hogy nem csak ingyen krumplival, de minden jóval telepakolt ajándékcsomagokkal is kedveskedett a nyugdíjasoknak még az önkormányzati választások előtt Újpest volt fideszes polgármestere.

Wintermantel Zsolt hivatala október elején kezdte el postázni a kerületi nyugdíjasoknak azokat a csomagokat, amelyek

  • Omnia Silk kávét (250 g), 
  • Lipton Earl Grey teát (25 filter), 
  • Virágmézet (350 g), 
  • Hajdu fodros kocka tésztát, 
  • Hajdu eperlevél tésztát, 
  • és egy pár gyulai kolbászt tartalmaztak.

A kerület új, ellenzéki vezetése, most jutott el azokig a szerződésekig, amelyekkel beszerezték a csomagokat, mert a lap kérdésére azt írták, hogy 

A NYUGDÍJASOKNAK KIOSZTOTT CSOMAGOKRA ÖSSZESEN MAJDNEM SZÁZMILLIÓ FORINTOT KÖLTÖTT AZ ÖNKORMÁNYZAT. 

Az összeg úgy jött ki, hogy a fenti termékeken túl más apróságok is kerültek a csomagba. Az Újpest Kártya-tulajdonosok például LED-izzókat is kaptak, a csomagok tárolására pedig speciális szatyrot terveztek.

Forrás és fotó: Facebook, Index, 24.hu

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük