Varju László az újpesti tűzoltóknál: Egyedülálló kiállítás nyílik

színes tűzoltóság Újpest

Idén 150 éves a Magyar Tűzoltó Szövetség, amely az évforduló alkalmából jubileumi rendezvénysorozatot tervezett, azonban a veszélyhelyzet miatt lehetőségük szerint részt vesznek a kockázatok enyhítésében. Az újpesti tűzoltóság az évforduló kapcsán látogatásra hívta Varju Lászlót, a kerület országgyűlési képviselőjét, s kiderült, hogy páratlan tűzoltó-skanzen nyílik hamarosan Újpesten.

A látogatás után Varju László elmondta az Újpesti Hírmondónak, hogy a tűzoltóság zavartalanul végzi a munkáját négy önkormányzat területén: Újpesten, a XV. kerületben, Dunakeszin és Fóton. Mind a négy önkormányzattal zavartalan az együttműködés, és a polgármesterekkel is jó kapcsolatot ápolnak.

– A tűzoltóság eszközellátottsága jó, de természetesen mindig szükség van önkormányzati támogatásra, hiszen mindig akad valami, amire költeni kell, például felújítások – mondta lapunknak Varju László. A képviselő azt is hozzátette, hogy a támogatást szerencsére meg is kapják az önkormányzatoktól.

A képviselő elmondta, hogy hamarosan különleges tárlat nyílik Újpesten, a Szent László téri tűzoltóság mögött, ahol régi tűzoltóautókat állítanak ki.

Az egyedi szabadtéri múzeumról Béres Ferenc tűzoltóparancsnok mondott részleteket az Újpesti Hírmondónak: – A veszélyhelyzeten múlik mikor tudjuk megnyitni a tűzoltóskanzent, amelyet már teljesen előkészítettünk, az autók is itt vannak már.

Kiállításunk egyedülálló Európában, mert csak nálunk lesz kizárólag tűzoltóautókat és eszközöket bemutató múzeum.

Béres Ferenc az is közölte velünk, hogy az ingyenesen látogatható szabadtéri múzeumban az ország egyetlen működő gőzfecskendője mellett hét régi tűzoltóautó lesz látható, az 1930-as évektől egészen az 1980-as évekig mutatva be azokat.

– A bejárat is különleges lesz, mert a látogatók a nyolcadik tűzoltóautón átsétálva jutnak be a skanzenbe, az autókba be lehet ülni, gyermeknek is megmutathatók lesznek – mondta Béres Ferenc. Hozzátette, hogy a múzeumot a veszélyhelyzettől függően júliusban vagy augusztusban fogják megnyitni.





A tűzoltószövetség külön kiadványt is készített a 150 éves jubileumra.

Forrás és fotók: Újpesti Hírmondó

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük