Döbbenetes mennyiségű adatot tárolunk feleslegesen, aminek hatalmas a szénlábnyoma

Újpest

Hogy mennyire az életünk része a digitális világ? Lassan elválaszthatatlanul, hiszen a világ abba az irányba halad, hogy előbb juttatunk ingyenes internetet adott területre, mint iható vizet. Csakhogy az internetnek is ára van, amit ebben az esetben is mi generálunk és mi fizetünk meg, de nem pénzben. 

A digitális korban az információ elképesztő mennyiségben áll a rendelkezésünkre. És ezt mi még dúsítjuk is, ahol csak tudjuk. 50 évvel ezelőtt egy fényképnek még hatalmas értéke volt, 30 éve pedig egy nyaralásra két tekercs filmmel mentünk, hogy emlékeinket megörökítsük. Az utóbbi néhány évben a technológia fejlődése miatt már akkor is ellövönk 10-20 képet, ha csak fodrásznál voltunk, és ezt meg akarjuk osztani a barátokkal a közösségi médiában. 

Ezzel alapvetően nem is lenne baj, de ezek a képek aztán nem kerülnek törlésre. Hogy miért? Mert a felhőben tárolva nem foglalják az eszközeink tárhelyét, akkor meg minek törölni? Hátha kelleni fog. Nos, nem fog, ahogyan az a több évezrednyi videó, vagy sohasem olvasott e-mail sem, melyeket rendre tárolgatunk a gépeinken, a felhőszolgáltatásokban, teljesen feleslegesen.

Ezek ugyanis adatok, melyeket szerverek kezelnek, és ezeknek a szervereknek a szénlábnyoma egyre csak nő, 2030-ra eléri az emberiség kibocsátásának 8%-át!

A kérdés csupán az, hogy valóban szükséges, hogy egy eszköz emlékezzen arra, hogy mikor szoktuk lekapcsolni a villanyt, vagy képesek vagyunk mi is megtenni ezt. Kell, hogy a fogmosási szokásainkat elemezze egy gép, vagy ez is csak felesleges adatmennyiség? 

Ez fontos kérdés, mivel tárolt adataink nagyjából 94%-a egyszerűen szemét. De nem csak a helyet foglalja, hanem az energiát is elemészti, méghozzá hatalmas mennyiségben.

Anyáinktól megtanultuk, hogy tartsunk rendet a házban, és hogyan váljunk meg attól, ami felesleges. Most itt az ideje, hogy a nagytakarítást a kibertérben is megkezdjük, hogy a környezetünknek ne ártsunk. 

Forrás: Köpönyeg.hu
Fotó: gigabitmagazine.com

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük