Brutális veszteséget hozott össze az újpesti focicsapat

Újpest

Évek óta nem tud a focicsapat mögött álló gazdasági társaság nyereségesen működni. – írja az mfor.hu

Az értékesítésből származó bevételek egész pozitívan alakultak a vizsgált időszakban, hiszen a korábbi 671 millió forint után kicsivel több mint egymilliárd forint folyt be az Újpest 1885 Kft. kasszájába. A bevételek összetétele azonban már nehezen nevezhető kedvezőnek, igaz, a tavaly június végi zárás pont a koronavírus-járvány legnehezebb időszakát öleli fel. A jegy- és bérletbevételek a teljes bevételnek még az egy százalékát sem érte el, egy évvel korábban – amikor még csak a koronavírus-járvány első hulláma hatott a gazdálkodásra – a bevételek 5,1 százaléka származott jegyek és bérletek eladásából. – írja a portál.

Tavaly egyébként összesen 9,5 millió forint bevételhez jutott a cég ebből a forrásból, hirdetésekből 35 millió folyt be a korábbi 67,3 millió után. A bevételek legnagyobb része vagyoni értékű jog hasznosításából származott, ami ráadásul jókora növekedést is mutatott az előző időszakhoz képest: 887 millió forintot tüntettek fel ezen a soron a korábbi 509 millió után. – olvasható a cikkben.

Egyéb bevételként 945,6 milliót számoltak el, ami valamivel alacsonyabb összeg a korábbi 1,087 milliárd után. 359 millió kapott támogatás – ennek zöme, 325 millió az MLSZ-től érkezett -, de volt például 234 millió forintnyi elengedett kölcsön, ami szintén növelte az egyéb bevételeket. A megelőző időszakban egyébként ennél jóval nagyobb elengedés történt, 834 millió forintos. – írják.

A bevételekkel szemben az anyagjellegű ráfordításokon sikerült némi megtakarítást elérni, 574 milliót könyveltek el a korábbi 650 millió után. Ez nem mondható el azonban a személyi jellegűekről, melyre 1,5 milliárd forintot fordítottak az előző évi 1,2 milliárd után. A növekedés hátterében azonban nem létszámbővítés áll, sokkal inkább béremelés. Az átlagos dolgozói létszám ugyanis 99-ről 97 főre csökkent. – szól az elemzés.

A bérköltségből számított havi átlagos bruttó bér így 1,2 millió forintra jön ki.

Mindezek nyomán már üzemi szinten is nagyobb veszteséggel működött a klub, mint egy évvel korábban, amit a pénzügyi műveleteken elért veszteség tovább növelt.

Így végeredményben az előző évi 337 milliós veszteség után 400,8 milliósat kellett elkönyvelnie a cégnek.

Ez pedig további problémákat is eredményez. Az újabb tetemes mínusz tovább hízlalta a saját tőke részét képező, előző évek gazdálkodásainak eredményeit felhalmozó eredménytartalékot, ahol immár -2,5 milliárd forint szerepel. Ennek következményeként a saját tőke -173 millió forint lett. A jogszabályok alapján ilyenkor a tulajdonos beavatkozására van szükség a további fennmaradás érdekében, ami azt jelenti, hogy a Roderick Duchateletnek pénzt kell betolnia az Újpest 1885 Kft.-be.

Említésre méltó még a cég tartozásállománya, mely a legutóbbi üzleti évben tovább nőtt: 571,8 millió után már 756,7 milliós adósságot tartanak nyilván. Ez teljes egészében rövid lejáratú kötelezettséget jelent. 204 millióval tartoznak a szállítóknak, a kapcsolt vállalkozással – pontosabban az anyavállalattal – szembeni adósság viszont majdnem a tízszeresére emelkedett egy év alatt: 45 millió forint után 436,8 millióval tartozik az Újpest.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük