Az újpesti Fidesz elnökének felesége elcsodálkozott, hogy az önkormányzat fákat ültetett
Kezd tényleg odáig lesüllyedni az újpesti Fidesz, hogy saját családtagjaikat használják fel, hogy egy-egy dologból politikai ügyet kreáljanak. Most történt ez egy Mikszáth Kálmán utcai faültetéssel is, ahol az önkormányzat kijelölt fahelyekre fákat ültetett el.
A Blikk „Ezt így hogy? A járda közepére ültetett fákat az újpesti önkormányzat” címmel közölt írást, és beszámolt, hogy a Mikszáth Kálmán utcában tényleg a kijelölt fahelyekre fákat ültetett az önkormányzat (nem elírás, direkt írtuk így – a szerk.). A hatásvadász cikk elérése érdekében még fotóst is küldtek, hogy örökítse meg, ahogyan az újpesti Fidesz elnökének, Bartók Bélának a felesége elsétál a fa mellett egy babakocsival. A kép alá azért még odaírták, hogy „Kun Dorottya óvatosan próbálja átemelni Vilmossal együtt a babakocsit, de nem könnyű a feladat„.
Az önkormányzat természetesen válaszolt a tegnapi nap folyamán a Blikk nem éppen szívélyes megkeresésére, ahol közölték, hogy
a faültetést még nem fejezték be. Amint az időjárás engedi, szilárd, vízáteresztő, úgynevezett Terraway burkolatot építenek hozzá, amivel a járdával egy szintbe hozzák a belőle kihasított területet.
Ezzel a műszaki megoldással lehetővé válik az, hogy a szűk utcákban is lehetőség nyíljon faültetésre a lakosság kifejezett kérésére
– fűzte hozzá az önkormányzat. 2019 ősze óta egyébként csaknem 3000 facsemetét ültettek Újpest-szerte.
Közben Újpest Önkormányzatának cége, az Újpesti Városgondnokság is posztolt az esettel kapcsolatban. Kiemelték, hogy a lakosság kifejezett kérését szem előtt tartva a szűkebb utcákban is törekednek fát ültetni, hogy ott is élhetőbb környezetet teremtsünk.
Hozzátették, pontosan ezért a szűk utcákban a szabványban kötelezően előírt méretezésű fahelyeknél szilárd, vízáteresztő, úgynevezett Terraway burkolatot építettek ki. Ilyen módszer valósult meg például a Perényi Zsigmond utcában vagy éppen a Nádor utcában is.
A Mikszáth Kálmán utcai hangulatkeltéssel kapcsolatban pedig leírták, hogy
egy ilyen szilárd, Terraway burkolat kerül kiépítésre az eredeti terveknek megfelelően a Mikszáth Kálmán utcában is, mihelyst azt az időjárási viszonyok (hőmérséklet és csapadék) lehetővé teszik annak ültetés utáni kivitelezési munkálatait. Bár egyesek azt hihetik, hogy társaságunk félbehagyta vagy kontár munkát végzett, ám ez nem fedi a valóságot, a kivitelezési munkálatok záros határidőn belül befejeződnek.
Nem tudjuk, mi lesz a következő sztori, de már nagyon várjuk az újpesti Fidesztől!