A kormány nem tárgyalt még a fővárossal az újraindításról

Budapest Kormány koronavírus Újpest

A szerdai kormányülésen előkerülhet a fővárosi korlátozások ügye, viszont a főpolgármesterrel még nem vitatták meg a kérdést.

Míg a miniszterelnök szerint a hétvégén már lazíthatnak a korlátozásokon, addig Karácsony Gergely főpolgármester kommunikációs stábja arról számolt be az Azonnalinak, hogy kedd délelőttig nem tárgyaltak erről a fővárossal.

Nem zajlanak a hagyományos értelemben vett tárgyalások, mindenről a napi sajtótájékoztatókról, a médiából értesülünk – mondták a lapnak.

Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár hétfőn azt írta a Facebookon, hogy a főváros fenntartásában lévő idősotthonok haláleseteinek számának csökkenése a budapesti élet újraindításának feltétele.

A főpolgármester stábja a lapnak elmondta, nem jelezte feléjük a kormány, hogy ez lenne a feltétele az újranyitásnak, erről is a médiából értesültek. A kérdésre, hogy ennek a kritériumnak hogyan kívánnak megfelelni, azt mondták, ismerniük kellene a feltételek részleteit, addig nem szeretnének találgatásokba bocsátkozni.

Azt is hozzátették, hogy a nyitás elindításának feltétele, hogy ismerjék a fővárosra vonatkozó pontos adatokat, amelyeket egyébként a múlt csütörtök óta kér a főpolgármester Gulyás Gergelytől, a Miniszterelnökséget vezető minisztertől, de azóta sem kapták meg.

Az operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján elhangzott: a szerdai kormányülésen dönthetnek a budapesti korlátozások enyhítéséről, az a nagy kérdés, hogy a döntésbe bevonják-e Budapest vezetését. Amikor a szigorítások meghosszabításáról tárgyalt a kormány, akkor Karácsony Gergely részt vett az ülésen, bár azt mondta utána, hogy „azzal a benyomással érkeztem, hogy a kormány már gyakorlatilag eldöntötte, hogy fenntartja a korlátozásokat.”

Forrás: hvg.hu, azonnali.hu
Fotó: MTI

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük