Szijjártó szerint Brüsszelben mindenkinek elment a józan esze, a NATO-főtitkár pedig hátba szúrta a béketárgyalásokat

„Felszólítjuk Mark Ruttét, hogy fejezze be a háborús feszültség szítását!!!” – írta pénteken Szijjártó Péter a Facebook-oldalán. Ezzel a NATO-főtitkár csütörtöki beszédére reagált, amiben Rutte kijelentette, hogy „kristálytisztán kell látnunk a fenyegetést: mi vagyunk Oroszország következő célpontja, és már most veszélyben vagyunk” A magyar külügyminiszter kijelentette: „Ha valakinek esetleg még mindig kétségei voltak afelől, hogy tényleg mindenkinek […]

Olvass tovább

Szijjártó Péter: Én nem az orosz kormánynak dolgozom

Szijjártó Péter volt szerda este az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége, ahol egyebek között az ukrajnai háború és a magyar kormánytagok múlt heti moszkvai útja került terítékre. A külgazdasági és külügyminiszter elsőként megerősítette, hogy Magyarország nem vesz részt abban a NATO-kezdeményezésben, amely alapján 2026-tól kezdve havonta egymilliárd dollárt fordítanak amerikai fegyverek és lőszerek, valamint légvédelmi rendszerek finanszírozására Ukrajna számára. Szijjártó […]

Olvass tovább

NATO-főtitkár: Az orosz rakéták percek alatt elérhetik Európa bármely részét

A fenyegetés Oroszország felől napról napra nő, nem lehetünk naivak: egy nap Luxemburgot, Hollandiát vagy más országokat is elérhet – jelentette ki a NATO-főtitkár kedden Luxembourgban tartott sajtótájékoztatóján. Az MTI tudósítása szerint Mark Rutte azt mondta: az orosz rakéták percek alatt elérhetik Európa bármely részét, ezért minden ország közvetlen fenyegetés alatt áll, függetlenül attól, mennyire van közel […]

Olvass tovább

Dobrev Klára: Szégyen egy ilyen köztársasági elnök!

Szégyen egy ilyen köztársasági elnök! A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke így reagált a Facebook-oldalán arra, hogy Sulyok Tamás államfő munkácsi rakétatámadásról szóló bejegyzéséből kitörölték az „orosz” szót. Dobrev Klára szerint kérdéses, hogy a köztársasági elnök érzi-e, mennyire fájóan kínos, hogy nem meri leírni, az oroszok voltak a támadók. Micsoda képmutatás az együttérzése! Mert valójában csak Orbán Viktorral hajlandó közösséget vállalni, a […]

Olvass tovább

Orbán Viktor: Magyarország ma hivatalosan kezdeményezi, hogy az EU vegye le a napirendről az orosz energiahordozók végleges ejtését

Energiaforrásai miatt a Perzsa-öböl térsége kulcsfontosságú a világgazdaság működése szempontjából. Ezért amikor a Közel-Keleten fegyveres konfliktus dúl, a gazdasági és politikai kockázatok azonnal növekedni kezdenek és beárazódnak az egész világon – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap este a Facebook-oldalán.  A kormányfő megjegyezte, a péntek hajnalban kitört iráni-izraeli háború hatásai Magyarországig érnek. A tegnap reggelt […]

Olvass tovább

ENSZ: Oroszország felelős az Ukrajna felett lelőtt maláj utasszállító katasztrófájáért

Oroszország a felelős az ukrajnai Donyeck megye fölött lelőtt Malaysia Airlines MH17-es járatának 2014-es katasztrófájáért – mondta ki  az ENSZ légügyi szervezete. A Malaysia Airlines MH17-es járata Amszterdamból Kuala Lumpurba tartott 2014 júliusában, amikor lelőtték Ukrajna Donyeck régiója felett. A légikatasztrófában 298 ember vesztette életét. A Boeing 777 típusú repülőgép lelövésének ügyét Ausztrália és Hollandia […]

Olvass tovább

160 ezer új katonát soroznak be Oroszországban

160 ezer új sorköteles katonával bővíti az orosz hadsereg 2025. július 15-ig a besorozottak létszámát – írja a Moscow Times. Putyin ezzel megemelte az előző években megszabott létszámot: 2024-ben 150 ezer, 2022-ben pedig 134 500 főt hívtak be sorkatonának. Kétévente sorkatonákat behívó akciókat tartanak Oroszországban, ahol a 18–30 év közötti férfiak kötelező szolgálatra jogosultak. A Kreml szerint […]

Olvass tovább

Szijjártó Péter: Brüsszel háborúra készül, nem a békét szolgálja

Szijjártó Péter szerint az Európai Bizottság legújabb javaslata, miszerint a polgárok állítsanak össze egy 72 órás túlélőcsomagot, egyértelmű jele annak, hogy Brüsszel a háború kiterjesztésére készül. A külgazdasági és külügyminiszter pénteki nyilatkozatában úgy fogalmazott: amikor először hallották a javaslatot, még azt gondolták, csak egy tréfáról van szó – ám kiderült, hogy az ügy komoly, és […]

Olvass tovább

Észak-Korea újra többezer katonát küldött Oroszországba

A dél-koreai hadsereg csütörtökön bejelentett számításai szerint Észak-Korea idén már 3000 újabb katonát küldött Oroszországba, hogy támogassa Moszkvát az Ukrajna ellen indított háborúban, emellett rakétákat, tüzérségi eszközöket és lőszereket is szállít az orosz erőknek, írja az MTI. A dél-koreai haderőnemek egyesített vezérkari bizottsága közölte: információi szerint az újabb erők január eleje és február vége között […]

Olvass tovább

Terrortámadásra készülhetnek az ukránok Magyarországon – figyelmeztettek az oroszok

Az orosz titkosszolgálat legújabb közleménye szerint Ukrajna terrortámadásokat készíthet elő több európai országban, köztük Magyarországon is. Az orosz állítások szerint az ukránok különböző uniós országokban hajthatnak végre támadásokat, elsősorban ott, ahol a leggyengébb az együttműködés Moszkvával. Az oroszok szerint a legvalószínűbb célpontok Németország, a balti államok és Skandinávia, ahol az orosz–európai hírszerzési együttműködés gyakorlatilag megszűnt. […]

Olvass tovább