Lemondott a GVH elnökhelyettese

Lemondott Bak László, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökhelyettese – számolt be róla az mfor.hu. A személyi változás a csütörtök este megjelent Magyar Közlönyben olvasható. Az elnökhelyettes távozását Rigó Csaba Balázs elnök javaslatára Baka András államfő állapította meg. Bak László elnökhelyettesi megbízatása november 27-én szűnik meg. A távozó elnökhelyettes 2004-ben végzett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem […]

Olvass tovább

440 ezer magyarnak utal vissza pénzt a Temu – ha ilyen emailt kap, komoly kompenzáció jár önnek

A GVH korábbi vizsgálata megállapította, hogy a Temut működtető Whaleco Technology Limited több esetben tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott. A hatóság szerint a vállalkozás valótlanul keltette az árcsökkentés benyomását az áthúzott árak alkalmazásával, nem tudta igazolni a feltüntetett kedvezmények időtartamát, olyan termékeket is akciósként hirdetett, amelyeknél a kedvezmény ténylegesen nem volt elérhető, emellett pszichés nyomást is […]

Olvass tovább

Jogszabályok mögé bújtak az állami intézmények Magyar Péter üzenetére

Magyar Péter vasárnapi győzelmi beszéde nemcsak politikai irányváltást ígért, hanem azonnali elszámoltatást is kilátásba helyezett. A Tisza Párt elnöke egyértelmű üzenetet küldött a rendszer kulcsszereplőinek: távozniuk kell. Felszólítása érintette többek között Sulyok Tamás köztársasági elnököt, valamint az igazságszolgáltatás és a független intézmények vezetőit is. A megszólított állami szervek azonban egységes mintát követtek: érdemi válasz helyett […]

Olvass tovább

Újabb hat évre kinevezték a GVH fideszes elnökét

Sulyok Tamás köztársasági elnök Orbán Viktor javaslatára újabb hat évre kinevezte a Gazdasági Versenyhivatal élére Rigó Csaba Balázst, az erről szóló határozat megjelent a Magyar Közlönyben. Rigó kinevezése április 15-én, vagyis a választások utáni szerdán lép hatályba. A 24.hu megjegyzi, hogy a versenyhivatal működését szabályozó, a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996-os törvény alapján […]

Olvass tovább

Eljárást indított a GVH a Ryanairrel szemben

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a Ryanairrel szemben. A GVH gyanúja szerint az írországi központú diszkont légitársaság az online repülőjegy foglalások során több szempontból is tisztességtelen kereskedelemi gyakorlatot folytat. A vállalkozás valószínűsíthetően megtéveszti a fogyasztókat, emellett pszichés nyomásgyakorlással, úgynevezett sötét mintázatokkal tereli a jegyvásárlókat a drágább szolgáltatási csomagok felé – írják közleményükben, melyet a […]

Olvass tovább

Csaknem 200 millióra bírságolták a Lidlt, amiért nem volt teljes kiőrlésű a teljes kiőrlésűként árult pékáru

Valójában az érintett termékekben a lisztnek csak mintegy harmada volt teljes kiőrlésű, a többi az elnevezéssel ellentétben olcsóbb és egészségügyi szempontból kevésbé előnyös finomlisztből készült. A GVH szerint a kiskereskedelmi vállalat ezzel megtévesztette a fogyasztókat.  Megtévesztő volt a Lidl Magyarország kommunikációja több „teljes kiőrlésűként” hirdetett terméke esetében, ezért a hatóság 186 millió forint bírságot szabott […]

Olvass tovább

Figyelmeztetést kapott az ATV a Gazdasági Versenyhivataltól a Heti Napló nyereményjátéka miatt

A tévécsatorna büntetés helyett csak figyelmeztetést kapott, mert a GVH szerint a telefonos szavazáson alapuló nyereményjátékukkal megtévesztették a fogyasztókat. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata alapján az ATV a Heti Napló Sváby Andrással című műsorának nyereményjátékával megtévesztette a fogyasztókat, mert nem derült ki egyértelműen, hogy a nézők meddig szavazhatnak a műsorban. A tévétársaság, amely végig együttműködő volt az eljárás során, nem kapott […]

Olvass tovább

Vizsgálja a Versenyhivatal a Wizz Air jegyértékesítési gyakorlatát

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a Wizz Air légitársasággal szemben, mivel az online jegyvásárlás során vélhetően megtévesztéssel tereli a fogyasztókat feláras szolgáltatásai felé – tudatta a GVH az MTI-vel kedden. A tájékoztatás szerint a légitársaság vélhetően a fogyasztók döntésének szempontjából jelentős információkat hallgat el (vagy közöl későn) online felületein, hogy a drágább lehetőségek irányába […]

Olvass tovább