Rezsimese magyar módra: Németh Szilárd ismét Európa élére álmodta a hazai gázárakat

Ha bárki kételkedne, hogy Magyarország Európa legboldogabb szigete, Németh Szilárd hétfői Facebook-bejegyzésével újra eloszlatta a kétségeket. A rezsicsökkentés megvédéséért felelős kormánybiztos szerint – és ezt a frissen kiadott MEKH-jelentés is „kétségbevonhatatlanul igazolja” – a magyar családok élvezik a kontinens legalacsonyabb gáz- és áramárait. Németh úgy fogalmazott, hogy első kézből, az országjáró „rezsikörút” során győződött meg […]

Olvass tovább

Orbán Viktor: “fogy a levegő a zsidó emberek körül” Nyugaton

Ma egy olyan világban élünk, hogy Nyugat-Európában napról, napra fogy a levegő a zsidó emberek elől, ott folyamatosan nő az antiszemitizmus – mondta Orbán Viktor a műsorvezető kérdésére, hogy itt zéró tolerancia van az antiszemitizmussal szemben. Orbán Viktor azért is beszélt erről, mert Benjamin Netanjahu Budapestre érkezett hivatalos látogatásra, közös sajtótájékoztatójukon pedig megtapsolta, amikor a […]

Olvass tovább

Donald Trump még nagyobb vámokkal fenyegette meg Európát és Kanadát

Az amerikai elnök máris még nagyobb vámokkal fenyegeti az USA két fontos kereskedelmi partnerét, Kanadát és az Európai Uniót. Trump magyar idő szerint csütörtökön kora reggel a Truth Social nevű saját közösségi oldalán azt írta: „Ha az Európai Unió együttműködik Kanadával, hogy gazdasági kárt okozzanak az Egyesült Államoknak, nagymértékű, a tervezettnél sokkal nagyobb mértékű vámokat vetünk ki […]

Olvass tovább

Felmérés: Donald Trumpot a britek, a franciák és a németek többsége is diktátornak tartja

A Destin Commun agytröszt felmérése szerint Donald Trumpot a franciák és a németek 59 százaléka, a britek 56 százaléka és a lengyelek 47 százaléka diktátornak tartja – írja a Brussels Times. Az online végzett közvélemény-kutatásban – amit országonként ezer fő megkérdezésével végeztek – rákérdeztek arra is, hogy mennyire aggódnak amiatt, hogy a következő években Oroszország már […]

Olvass tovább

Trump bejelentette, hogy 25 százalékos vámot fog kivetni az európai termékekre

Az amerikai elnök szerint az EU azért jött létre, hogy szívassa az Egyesült Államokat. Donald Trump közölte, hogy 25 százalékos vámot fog kivetni az Európai Unióból érkező termékekre – írja a Telegraph. Az elnök az amerikai kormány ülésén kijelentette: Az Európai Unió azért jött létre, hogy szívassa az Egyesült Államokat, ez a célja. És ezt jól csinálták. […]

Olvass tovább

Orbán: A félelmeink beigazolódtak!

„Figyelem! A félelmeink beigazolódtak” – kezdte bejegyzését a kormányfő, aki szerint 63 ilyen civil szervezet „különféle emberi jogi projektek mögé bújva pénzt kér Brüsszeltől”. „De abból nem fognak profitálni! Nem fogjuk megengedni, hogy biztonságos menedékre leljenek Európában!” – szögezte le Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint az Amerikai Nemzetközi Fejlesztési Ügynökség (USAID) dokumentumai leleplezték a „globalista hálózat sötét módszereit”. „Nem […]

Olvass tovább

Csaknem 800 magyar fiatal nyerhet ingyenes európai vonatbérletet

Október 2-án, szerdán újra megnyílik a lehetőség, hogy ingyenes InterRail-bérletet nyerjenek a fiatalok a DiscoverEU program keretében. Az idei utolsó fordulóban mintegy 800 magyar fiatal pályázhat a vonatjegyekre – tájékoztatott Ujhelyi István, a pályázat mentora és egykori EP-képviselő. Az útitervek benyújtására a fiataloknak két hét áll rendelkezésükre, a végső határidő október 16. délben jár le. […]

Olvass tovább

Már 21 áldozata van az árvíznek Európában

Már 21-en meghaltak a Boris ciklon okozta áradásokban Európában, írja a BBC. Lengyelországban eddig 6 áldozatot követelt az árvíz, a rendőrség óva inti a lakosságot attól, hogy elhiggyék azokat az álhíreket, amik több mint egy tucatra teszik a halottak számát. A BBC azt írja: az extrém esőzések egyre gyakoribbak és intenzívebbek Közép-Európában is, de míg a […]

Olvass tovább

Ötvenezer európai halálát okozta a hőség tavaly egy kutatás szerint

Egy kutatás szerint ötvenezer ember halálát okozta Európában tavaly a globális felmelegedéssel járó meleg időjárás. A Nature Medicine-ben megjelent tanulmány szerint ez a 2023-as adat még sokkal rosszabb, nyolcvan százalékkal magasabb lenne, ha az elmúlt években a lakosság nem alkalmazkodott volna a hőséghez. Ezért Elisa Gallo, az ISGlobal környezeti epidemiológusa és a tanulmány vezető szerzője […]

Olvass tovább

Az európai békéről tárgyal Orbán Kijevben

Kijevbe érkezett kedd reggel Orbán Viktor, az Európai Tanács soros elnökségét betöltő Magyarország miniszterelnöke, ahol Volodimir Zelenszkijjel, Ukrajna elnökével folytat tárgyalásokat – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az ukrán fővárosból. A megbeszélés legfontosabb témája a béke megteremtésének lehetősége. Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij megtárgyalja a magyar-ukrán kétoldalú kapcsolatok aktuális kérdéseit is – […]

Olvass tovább