Már sakkozhatunk is a Bene Ferenc iskola előtt megújult téren

Mutatós lett – írta ma reggeli posztjában dr. Trippon Norbert gazdaságért, költségvetésért, városüzemeltetésért és projektmenedzsmentért felelős alpolgármester. Vadonatúj térkövek, kultúrált ágyások, szép facsemeték, utcabútorok és még két közterületi sakkasztal is került a térre, melyek összességében igazán sokat dobnak ezen lakótelepi környezet miliőjén. Mostanság a kisebbik lányommal sakkoztunk otthon, de ezúttal közterületen is alkalmam nyílt rá, […]

Olvass tovább

Remek ütemben folyik a Bene suli előtti tér felújítása

Farkas István, az érintett önkormányzat körzet képviselője számolt be, hogy remek ütemben haladnak a Bene Ferenc Általános Iskola előtti tér felújítási munkálatai. Mint írja, a tér felújítása önkormányzati körzetének egyik legfontosabb beruházása, és külön örömére szolgál, hogy a projekt egyik kezdeményezőjeként végre nap mint nap láthatom annak a minden korosztály számára vonzó közösségi tér megvalósulását, […]

Olvass tovább

Elindult a Bene Ferenc Általános Iskola előtti tér felújítása

Erre a területre már ráfért a teljes felújítás – írta dr. Trippon Norbert alpolgármester Facebook-oldalán. Hozzátette, hogy a bontási munkák után új térburkolatok, utcabútorok lesznek, és még egy sakkasztal is kihelyezésre kerül. Az iskola felőli oldalon pedig növénykazettákat telepítenek, illetve a tér központi részén virágos zöldfelület hoznak létre. Azt hiszem, hogy ezzel a felújítással egy […]

Olvass tovább