Négy éve vágták ki galád módon a Nádor utca fáit, idén tavasszal már rügyezhetnek az újak

Még 2019 februárjában számoltunk be róla, hogy komplex út- és járdafelújítás kezdődik a Nádor utcába, azonban már akkor kiderült, hogy ez bizony csak az utca egy 150 méteres részén komplex, utána csak az út kopórétegének cseréje zajlott le. Az út- és járdafelújítás ürügyén teljesen kivágták a fákat az érintett utca Deák Ferenc és Erkel Gyula […]

Olvass tovább

Biztonságos volt repülni 2019-ben

Bár nagy visszhangot váltott ki a Boeing 737 MAX géppel történt újabb baleset, a tavalyi év biztonságos volt a repülésben: húsz halálos áldozatot követelő szerencsétlenség történt, s ezekben 283 ember vesztette életét. A statisztika szerint kétmillió felszállásra jut egy halálos baleset. Az Aviation Safety Network (ASN) összesítése szerint 2019-ben az áldozatok száma ugyan csökkent, viszont nőtt a […]

Olvass tovább

Lámpás felvonulással ünnepelték a Márton-napot Újpesten

Harmadik alkalommal rendezték meg a gyerekekre fókuszáló lámpás Márton-napi felvonulást Újpesten, amelyre a szombati esős este dacára sokan eljöttek. A résztvevők a Semsey-parkban gyülekeztek, majd mécsest gyújtottak és lámpásaikkal átvonultak a közeli Szent István térre, a Városháza mellett felállított színpadhoz. Itt Déri Tibor, Újpest polgármestere köszöntötte a résztvevőket, majd a kicsiket és a nagyokat különféle […]

Olvass tovább
Autópálya

Hétfőtől újabb M0-s szakasz lesz autózható

Hétfő reggel átadnak egy újabb szakaszt az M0-s autóút déli szektorában – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vasárnap. A közlemény szerint hétfő reggeltől az M6 autópálya és a 6. sz. főúti csomópont (14+500 – 11+650 kilométer) közötti szakaszon újabb 3 kilométeren két forgalmi sávban haladhat a forgalom a bal pályán. A szakemberek szombaton megkezdték a terelés kiépítését.  […]

Olvass tovább

Egy hét múlva lomtalanítás!

Ahogy már korábban beszámoltunk róla, július 28. és augusztus 8. között szervezi meg a IV. kerületben az idei lomtalanítást az FKF. Nagyon fontos, hogy ez nem azt jelenti, hogy mindenkinek már egy hét múlva ki kell rakni a lomját az utcára, a kerületben körzetenként változik a kihelyezések időpontja. Erről hivatalos tájékoztatóban valamennyi háztartásba eljuttatta az […]

Olvass tovább

Egyetlen hónap alatt nőtt 5,6 milliárdot a kórházak adósságállománya

Egyetlen hónap alatt, júniusban 5,6 milliárd forinttal nőtt a költségvetési intézményként gazdálkodó kórházak lejárt adóssága a Magyar Államkincstár (MÁK) legfrissebb adatai szerint, írja a Napi.hu. Ennek eredményeként az első félévben felgyűlt tartozásállomány megközelítette a 43 milliárd forintot. A mostani, 43 milliárdos adósságszintet tavaly csak szeptember közepére érték el a kórházak. Az összes adósság több mint […]

Olvass tovább

Ma van a Múzeumok éjszakája

A tizenhetedik alkalommal megrendezendő országos eseményt idén a #UtazásÉlményMúzeum kiemelt tematika mentén tartják meg, annak „fővárosa” ebben az évben Szombathely. A vasi megyeszékhelyen a városban működő közgyűjtemények, kiállítóhelyek sokszínűségét mutatják be. A szervezők a tavalyihoz hasonlóan idén is mintegy 400 ezer látogatót várnak a Múzeumok éjszakájára, ami az éves múzeumi látogatottság 4 százalékát teszi ki. […]

Olvass tovább

Már csak négy nap van hátra az szja-bevallás határidejéig

Már csak négy nap van hátra a személyi jövedelemadó (szja) bevallás határidejéig, azaz május 20-án éjfélig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által készített szja-bevallási tervezetet, amit legegyszerűbben az ügyfélkapuval rendelkezők tehetnek meg az adóhivatal honlapjáról elérhető webes felületen – közölte a NAV csütörtökön az MTI-vel. A közlemény szerint […]

Olvass tovább

A magyar írásbelikkel folytatódik az idei érettségi

Hétfőn országszerte a magyar nyelv és irodalom írásbeli vizsgákkal folytatódnak az idei érettségik. A diákok emelt és középszinten adnak számot tudásukról. Középszinten az I. feladatlap egy szövegértési (60 perc) és egy szövegalkotási (30 perc) feladatot tartalmaz. A dolgozatokat a 90 perc leteltével a felügyelőtanár összegyűjti, ezután osztják ki a II. feladatlapot, amelyen egy műértelmező szöveget […]

Olvass tovább

Kiderült, hogy emelik a nyugdíjakat

Nyoma sincs a kormány csütörtökön benyújtott konvergencia programjának makrogazdasági előrejelzésben a magyar gazdaság lassulásától való félelemnek – írja a Világgazdaság. A Brüsszelnek küldött jelentés szerint a kormány 2019 és 2023 között minden évben 4 százalék vagy azt hajszálnyival meghaladó növekedés vár: 2021-ben 4,1, 2022-re 4,2 százalékos GDP-bővülést jósolnak.  A kormány inflációs prognózisában nincs nagy meglepetés: […]

Olvass tovább