Havi 4,5 millió forintot kereshet egy magyar NB I.-es focista

sport

Európai összevetésben a 18. helyen állt Magyarország az NB I.-es csapatok bérköltségeinek terén, 2022-ben, ami jelentős előrelépést jelent a korábbiakhoz képest, derül ki 444 cikkéből, amelyben a portál az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) legfrissebb üzleti jelentése alapján készített.

Bár Magyarországon nem nyilvános, hogy mennyit keresnek a játékosok, erre közvetett információk alapján lehet következtetni. Mint a nemzetközi szövetség jelentéséből kiderült, hazánkban, 2022-ben 99 millió eurót költöttek összesen az élvonalban lévő csapatok a bérekre, ami 6,3 százalék növekedést jelent az előző évhez képest. Összehasonlításként érdemes tudni, hogy 2015-ben a bérköltségek rangsorának 24. helyét foglalta el Magyarország, akkor ugyanis 42 millió forintot költöttek fizetésekre az NB I-ben.

A korábbi évek adatai, illetve ezek folyamatos változása alapján a lap arra következtetett, hogy 2022-ben a teljes bérköltség 62 százalékát költötték a tartalékosokra, az U19-esekre és a sztárjátékosokra, beleértve a bónuszt és a járulékokat is. A Transfermarkt adatbázisa szerint 38 fő volt az élvonalbeli csapatok átlagos létszáma a vizsgált időszakban, amiből az következik, hogy egy magyar NBI-es játékos átlagosan havi 4,5 millió forintot keresett, ami 800 ezer forinttal, illetve 18 százalékkal haladta meg a korábbi év becsült átlagát.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük