
Egyértelmű üzenetet kapott Wintermantel a szurkolóktól
Nem sikerült az Újpest FC bajnoki rajtja az albérletként funkcionáló új Illovszky Rudolf Stadionban, pedig a Vasas még lilába is borította a kölcsönadott stadiont. Vignjevic mester fiai leégtek csúnyán, ugyanis 3:1-es vereséget szenvedtek a Puskás Akadémiától. A baj előszele pedig a drukkerek üzenete volt.
A lila-fehér szurkolók nem hülyék és átlátnak a rostán. Így szerintük a csapat körüli viták, hangulatkeltések csak két személynek tudhatóak be: az egyik a kerületi fideszes polgármester, Wintermnatel Zsolt; a másik a focicsapat belga tulajdonosa, Roderick Duchatelet.

Idézzük a drukkerek üzenetét: “Polgi, kevesebb Facebook poszt, több segítség! Ne addig legyél Újpest szurkoló, amíg hasznod van belőle!” A drukkerek szerint a pénzen acsarkodik a két nagyember, amelyből ki-ki a maga malmára akarja hajtani azt a bizonyos „vizet”. Wintermnatelt azért is savazták, hogy túl sokat posztol és osztja az észt a közösségi médiában, ahelyett, hogy tenne is valamit a csapatért.
Úgy tudjuk, a fideszes polgármester szerenádot is kapott a meccs végén a szurkolóktól, akik azt énekelték neki: „Lejárt az időd, Wintermantel, lejárt az időd!„
Az Újpest FC és az UTE is megkapta a magáét: „Amíg ti veszekedtek a pénzen, addig a tradíciónk sírját ássátok. CÍMER » PÉNZ! Megtisztulást Újpesten!„

Egyelőre nem látszik a megegyezés címerügyben. Az UTE átadná a címer használatát 5 évre díjmentesen, de az Újpest FC által követelt 7 pontből így csupán csak 1 teljesülhetne. Bízunk abban, hogy végre megoldás születik az Újpest FC – az UTE – és a szurkolók között, mert ez a helyzet senki számára sem jó.
Forrás: nb1.hu; Esti Újság
Újpesti Barátaim!
Soha ne voltam Újpest drukker, de minden szavatokkal, minden törekvésetekkel egyetértek!
Kívánok sok sikert harcotokhoz! :3