Az újpesti Barna Bence ismét szorítóba lép a 4. Pusztakezes Viadalon!
Az újpesti bunyós számára nincs megállás: Barna Bence újra szorítóba lép, ezúttal holnap, december 13-án, a Sterbinszky Amália Sportcsarnokban megrendezésre kerülő 4. pusztakezes viadalon. A szervezők megerősítették, hogy az esemény ezúttal is rangos nemzetközi mezőnyt vonultat fel, Barna pedig a sikeres bemutatkozása után ismét bizonyíthat a hazai közönség előtt.
A hírek szerint Barna ezúttal egy más stílusú, kemény ökölharcot képviselő riválissal készül megmérkőzni, aki a felkészülését közelről követők szerint páratlan formában van.
Az újpesti sportoló edzői úgy látják, az októberi debütálás óta tovább fejlődött, gyorsult és erősödött, és minden adottsága megvan ahhoz, hogy újabb győzelmet szállítson a lila-fehér közösségnek. A mérkőzést a tervek szerint ismét 3×2 percben vívják majd.
A decemberi gála főmérkőzését egy látványosnak ígérkező nehézsúlyú összecsapás adja, emellett pedig további nyolc pusztakezes párharc szerepel a programban, így a nézők egy újabb, izgalmakkal teli estére számíthatnak. A gála iránt óriási az érdeklődés, a szervezők már bejelentették, hogy teltházas lesz az esemény, igaz ez a Félix Promotion rendezvényei esetében szinte már megszokott.
Azok számára, akik nem tudnak személyesen kilátogatni a sportcsarnokba, jó hír, hogy a viadalról élő közvetítés lesz az RTL+ streaming csatornán. Barna Bence így nemcsak a helyszínen, hanem az ország különböző pontjairól is sokak buzdítására számíthat.
Hajrá Barna Bence, hajrá Lilák!
(Fénykép: Magyar Pusztakezes Szövetség)




