Szilveszter: 204 segélyhívás, tűzijátékokkal kapcsolatos szabálysértések, 34 tűz a pirotechnikai eszközök miatt
Bár napok óta petárdáznak, tűzijátékoznak Budapesten, mindössze húsz esetben, tizenöt emberrel szemben indult eljárás az országban polgári felhasználású robbanóanyaggal és pirotechnikai termékkel kapcsolatos szabálysértés miatt vasárnap dél és hétfő reggel hat óra között – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.
A közleményben azt írták: a termékek felhasználásához kapcsolódóan egy súlyos és négy könnyű sérüléssel végződő baleset jutott a rendőrség tudomására. A tájékoztatás szerint Pest vármegyében, Gödöllőn egy férfi súlyos égési sérüléseket szenvedett, amikor a közelében egy tűzijáték működésbe lépett. Érdekes módon a mentőket ennél többször, országszerte 14 esetben riasztották pirotechnikai eszközzel kapcsolatos kéz, arc és szemsérülésekhez.
Budapesten pedig tűzijáték szabálytalan használata miatt gyulladt ki egy lakás erkélyének bútorzata. Az anyagi kárral járó tűz ügyében a rendőrség közveszély gondatlan okozása miatt, ismeretlen tettessel szemben indított eljárást – jelezték.
Emellett szilveszter este, valamint az újév első óráiban a rendőrök összesen 48 embert állítottak elő ittas járművezetés gyanúja miatt.
A mentők országszerte 3103 esetet láttak el szilveszterkor – közölte az Országos Mentőszolgálat (OMSZ). Közlekedési balesetek, verekedések, tűzesetek sérültjei és belgyógyászati rosszullétek mellett 206 embert szállítottak kórházba a mentők túlzott alkoholfogyasztás miatt. Közülük 28-an kiskorúak voltak.
Szilveszter napján 204 segélyhívás érkezett a katasztrófavédelemhez, ezek közül 143 eset igényelt tűzoltói beavatkozást. Tűz miatt 70 alkalommal, 73 esetben pedig balesethez hívták a tűzoltókat – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Az év utolsó napján hárman is meghaltak lakástűzben. A főváros IX. kerületében egy Thaly Kálmán utcai társasházi lakásban, a Tolna vármegyei Pálfán egy ikerház földszinti lakrészében, illetve a Pest vármegyei Zsámbokon egy családi házban keletkezett tüzekben egy-egy ember vesztette életét.
A tájékoztatás szerint tűzijátékok, petárdák, pirotechnikai eszközök miatt 34 tűz keletkezett, nyolc esetben épülettüzekhez, huszonnégy esetben pedig meggyulladt növényzethez, kigyulladt kukákhoz riasztották a tűzoltókat.
Budapest XV. kerületében a Mézeskalács téren egy tízemeletes társasház földszintjén gyulladt ki egy műanyag szeméttároló. A főváros X. kerületében a Kozma utcai temetőben vasárnapra virradó éjszaka a szorosan egymás mellé épített virágos standok égtek mintegy kétszáz négyzetméteren.
Állatmentések is sok munkát adtak a tűzoltóknak szilveszterkor.




