Az újpesti fürdőben kezdett ki a kislányokkal egy 56 éves férfi
Szexuális visszaéléssel gyanúsítanak egy 56 éves férfit. A Ripost úgy tudja, kislányokat fogdosott a káposztásmegyeri Aquaworld medencéjében.
Rendőrök lepték el március 18-án az Íves úti Aquaworldöt. A Ripost értesülése szerint azért, mert a fürdőzők között volt egy férfi, aki két idegen – 10 év körüli – kislányt fogdosott. A lányokat csak néhány percre hagyták magukra a szülők az egyik medencében.
Az ügyben a rendőrök bejelentés alapján intézkedtek, és egy 56 éves férfit állítottak elő, akit a Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztályának nyomozói szexuális visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki gyanúsítottként, és őrizetbe vettek – közölte a Ripost kérdésére a rendőrség.




