Május elsejéig érvényes marad két oltással a védettségi igazolvány

közélet politika

Csütörtökön szokatlan időpontban tartotta meg szokásos sajtótájékoztatóját Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő: reggel 7-kor kezdődött az esemény, amire szerdán délután 4 után küldtek meghívót, és délután 5-ig lehetett regisztrálni. Ez a kormányinfó annyira nem is „szokásos”, hiszen január 13-án volt utoljára ilyen kormányzati sajtótájékoztató, de akkor még nem ismertük a Völner-Schadl korrupciós ügy nyomozati iratait, így Gulyás Gergely miniszter könnyen nevezhette a dolgot „egyedi elkövetésnek”. Azóta bevezették a hatósági árat is néhány alapvető élelmiszerre, Orbán Viktor pedig Moszkvában találkozott Vlagyimir Putyinnal, miközben nagyon feszült a helyzet az orosz-ukrán határ környékén, de eddig ezekről sem tudtunk kérdezni.

Szentkirályi azzal kezdett, hogy Gulyás programja nagyon sűrű, ezért tartják ennyire korán a sajtótájékoztatót, ráadásul a miniszternek még el is kell mennie fél kilenckor. Gulyás hozzátette, hogy az ellenzék még ennyi időre sem áll ki az újságírók elé.

A miniszter szerint az ötödik hullám csúcsán vagyunk a koronavírus-járványban, ebben egyetértenek a kormány által megkérdezett virológusok is. Korábbi döntésüket megváltoztatták, és a védettségi igazolványok mégis érvényesek maradnak 3. oltás nélkül is május 1-ig.

Gulyás szerint az európai példa is ez, a 2. oltás után 270 napig érvényesek a nyugat-európai védettségi igazolványok, és a magyar kormány sem akarja, hogy a magyarokra hátrányosabb szabályok vonatkozzanak. Korábban arról döntött a kormány, hogy a védettségi igazolványok csak a 3. oltással lesznek érvényesek február 15-től, ezt a döntést változtatták meg most. Gulyás azt mondta, a korábbi döntést azért hozták, mert azt hitték, a többi EU-tagállam is szigorítani fog.

Az ATV ezzel kapcsolatban arról kérdezte a minisztert, megköszönte-e már az MSZP-s Újhelyi Istvánnak, hogy eljárt a keleti vakcinákkal oltott magyarok érdekében, utánajárva, hogy utazhatnak-e Nyugat-Európába. Gulyás szerint ezeket az embereket továbbra is komoly korlátozások sújtják, akármit is csinált Újhelyi István, akinek hiába mondott bármit a terület EU-s biztosa, attól még nem lesz ez a szabály Európa-szerte. Gulyás továbbra is tagadja, hogy ő beutazhatna repülővel Franciaországba a két Szputnyikjával és ott étterembe ülhetne. A miniszter azt mondta, a magyar kormány is harcol a keleti vakcinával oltott magyarokért, több fórumon is felhozták már ezt a problémát.

Februárban megérkezik az első teljes 13. havi nyugdíj – mondta a miniszter, miközben a választások előtti költekezés intézkedéseit sorolta. Gulyás szerint az intézkedések ellenére a kormány továbbra is elkötelezett az 5 százalék alatti költségvetési hiány tartásában.

A miniszter szerint a fóliasátras mezőgazdasági termelők hétvégi viharkárait a napokban méri fel az Agrárminisztérium, a kormány igyekszik mindenkit kártalanítani. Több milliárdos kárigényre számítanak.

Újságírói kérdésben került csak szóba a hétfői tanársztrájk. Gulyás szerint a legfontosabb kérdés, hogy jogos-e az igény, hogy a pedagógusok is szeretnének magasabb bért kapni, és a kormány szerint jogos, ezért is döntöttek arról, hogy a következő ciklusban majd emelik a tanárok bérét. Ugyanakkor a kormány szerint ez a sztrájk törvénytelen volt, és nem helyes, hogy a jövő generációt oktató tanárok törvénytelen sztrájkban vesznek részt. „Azt a tényt nem elismerni, hogy a sztrájk törvénytelen volt, az tagadása a valóságnak” – mondta a miniszter. Azért beszélt erről, mert a bíróság ugyan jogszerűnek ítélte a sztrájkot, a döntés hétfőn még nem volt jogerős.

A Schadl-ügyről kérdezett az RTL is, Gulyás szerint az érintett miniszterek minden esetben tudtak a minisztériumokat érintő házkutatásokról, ő azért nem tudott a Miniszterelnökségen végzett házkutatásról, mert nem ő volt az illetékes miniszter, hanem a Miniszterelnökségen dolgozó Süli János. A házkutatás tényéről Gulyásék szerdán értesültek. A 444 kérdésére válaszolva Gulyás azt mondta, a kormányban azért nem értesült ezekről korábban a többi miniszter, mert a házkutatás minősített információkra is vonatkozott. Szurovecz Illés megjegyezte, hogy az érintett minisztereknek tudniuk kellett, hogy a házkutatások a Schadl-ügyre vonatkoztak, ennek ellenére az érintett miniszterek és államtitkárok nem értesítették erről a többi kormánytagot. Gulyás szerint ez a helyes eljárás, a házkutatások idején még ők sem tudták, hogy az ügy nem csupán Schadl Györgyhöz, hanem Völner Pálhoz is kapcsolódik. A kérdésre, hogy Gulyás szólna-e fordított esetben a minisztertársainak, azt mondta, nem feltétlenül.

A kormányban nem indult vizsgálat azzal kapcsolatban sem, hogy az ügy lehallgatási jegyzőkönyvei szerint Rogán Antal kabinetfőnöke Schadl segítségével szerzett diplomát, miközben személyesen nem is vett részt a vizsgákon. Gulyás szerint a Pécsi Egyetem már vizsgálódik az ügyben, a kormány nem illetékes ebben, ő maga nem kérdezte erről Rogán kabinetfőnökét, és nem tudja, Rogán esetleg kérdezte-e. Rogán kabinetfőnökének ügye pedig nem került elő kormányülésen sem, ugyanis „a kormány egy komoly testület”.

Gulyás lényegében arra jutott, hogy ha esetleg bebizonyosodik, hogy Rogán Antal kabinetfőnöke nem jelent meg a vizsgákon, még mindig jobb, „mint amit a balliberális oldal csinál, azaz hogy diplomásnak hazudják magukat diploma nélkül”.

Az pedig fel sem merült, hogy Rogán Antalnak esetleg köze lehetne ehhez a korrupciós ügyhöz. A Telex kérdezte, hogy akkor hogy kerülhetett bele a nyomozati iratokba „Tóni, Barbi és Ádám” (Barbara Rogán felesége, Ádám pedig a kabinetfőnöke) neve, Gulyás nem tudott válaszolni, az ügyészség megkeresését javasolta.

Gulyás a 444 kérdésére azt mondta, továbbra is kitart az előző kormányinfón tett kijelentése mellett, miszerint a Schadl-Völner-ügy „egyedi elkövetés” volt. A miniszter szerint az eddig nyilvánosságra került információk is alátámasztják, hogy más kormányzati érintettek nincsenek a korrupciós ügyben.

A miniszter nem tudta azt sem, honnan volt Schadl Györgynek diplomata útlevele, de úgy tudja, minden kamarai vezetőnek van. Gulyás szerint Völnernek akkor kell lemondania a képviselőségről, ha igazak az ellene felhozott vádak.

A minisztert kérdezték arról is, hogy Márki-Zay nem tüntette fel a vagyonnyilatkozatában, hogy 50 millióért hirdetett a Facebookon. Gulyás szerint ezeket a hirdetésekre költött adományokat fel kellene tüntetni a vagyonnyilatkozatban. A 24.hu kérdésére azt mondta, ő maga egyébként az igazságnak megfelelően tölti ki a vagyonnyilatkozatát, azzal nem tud mit csinálni, hogy Márki-Zay vagy Völner Pál nem írt bele valamit.

Forrás: 444.hu

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük