Május 2-án választhatják újra miniszterelnöknek Orbán Viktort

politika

Május 2-ára hívta össze az Országgyűlés alakuló ülését Áder János köztársasági elnök – olvasható az államfő határozatában, amelyet a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján tettek közzé kedden. Az alaptörvény értelmében a köztársasági elnök az Országgyűlés alakuló ülését az országgyűlési képviselők választását követő harminc napon belüli időpontra hívja össze. Az új Országgyűlés május 2-án, 11 órakor kezdi meg munkáját – olvasható a határozatban.

A parlament megbízatása az alakuló üléssel kezdődik, és a következő Országgyűlés megalakulásáig tart. A köztársasági elnök az alakuló ülésen tesz javaslatot a miniszterelnök személyére, akinek megválasztásához a képviselők több mint felének a szavazata szükséges.

Szintén az alakuló ülésen választják meg – az országgyűlési törvény szerint a frakcióvezetők indítványára, a korelnök javaslata alapján – titkos szavazással a házelnököt, valamint nyílt szavazással az alelnököket és a jegyzőket. Közös indítvány híján a legnagyobb létszámú képviselőcsoport vezetője jogosult a házelnök személyére indítványt tenni. Ez esetben az alelnököket és a jegyzőket már az ő javaslatára választják meg, a frakcióvélemények meghallgatása után.

A háznagyot a házelnök javaslatára választják meg. A megválasztott képviselők megbízólevelüket az Országgyűlés alakuló ülését megelőzően a köztársasági elnöknek nyújtják be.

Az alakuló ülést az államfő nyitja meg, majd tájékoztatást ad a megbízólevelek átvételéről. A korelnök és a korjegyzők hivatalba lépése után a Nemzeti Választási Bizottság elnöke és a Nemzeti Választási Iroda elnöke számol be a választásról az Országgyűlésnek.

A képviselők a mandátumvizsgálat eredményéről szóló határozat elfogadása után esküt tesznek, majd vita nélkül határoznak a választással kapcsolatos beszámolók elfogadásáról.

Szintén az alakuló ülésen, a választási beszámolók elfogadása után jelentik be a frakciók megalakulását.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük