
Jakab Péter a Jobbik új elnöke
Jakab Pétert választották a Jobbik elnökévé a párt Dürer Rendezvényházban tartott szombati tisztújító kongresszusán – közölte az Alfahír.hu. Az alapvetően zárt rendezvényről tudósítva a portál azt írja, hogy a politikust a küldöttek 87,8 százaléka támogatta a pártvezetői posztra. A kongresszus egyúttal azt is megszavazta, hogy az új elnökség 2022. június 30-áig kapja meg a megbízatását, vagyis a két év múlva esedékes országgyűlési választások lezárulta után lesz csak új tisztújítás.
Jakab Péter neve tavaly október elején merült fel, mint lehetséges pártelnök, miután Sneider Tamás bejelentette, hogy sem az elnöki posztra, sem más tisztségre nem pályázik majd. Aztán október végén mégsem lett elnök, inkább elhalasztották a döntést, amit végül most 2020 január 25-én hoztak meg.
Az Alfahir.hu értesülése szerint alelnök lett Z. Kárpát Dániel, Ander Balázs, Szilágyi György, Dudás Róbert, Lukács László György és Potocskáné Kőrösi Anita. Elnökhelyettes pedig Gyöngyösi Márton maradt. Így az elnökségbe kizárólag olyanok jutottak most be, akik Jakab Péter csapatát alkotják.
Forrás: MagyarHang, Index; kép: Index