
A DK a lakhatás és a támogatások átalakításával ösztönözné a gyermekvállalást
A Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint 2024-ben történelmi mélypontra zuhant a születések száma, közel 8 ezerrel kevesebb gyermek jött világra, mint egy évvel korábban. A Demokratikus Koalíció szerint ez egyértelműen az Orbán-kormány gazdaság- és családpolitikájának kudarca, amelyben a megélhetési válság, a drágulás és a lakhatási nehézségek is kulcsszerepet játszanak.
A párt szerint az emberek többsége az elszálló ingatlanárak, a megfizethetetlen albérletek és az egyre nagyobb bizonytalanság miatt nem mer gyermeket vállalni. A jelenlegi babaváró hitelből pedig sokan kiszorulnak az életkorra vonatkozó szabályozás miatt. A DK ezért két fontos intézkedést javasol: egy szociális bérlakásrendszer bevezetését, amely biztosítaná a fiatalok számára az elérhető lakhatást, valamint a babaváró hitel korhatárának emelését, hogy több család élhessen ezzel a lehetőséggel.
A párt hangsúlyozza, hogy a gyermekvállalási kedv növelése nem pusztán propaganda kérdése. Amíg milliók lakhatási problémákkal küzdenek, és az egészségügyi, oktatási intézményekben folyamatosan csökken a kapacitás, addig nem lehet valódi megoldásokról beszélni. A DK szerint csak egy igazságos és élhető Magyarországon lehet elérni, hogy a gyermekvállalás ismét vonzó lehetőség legyen a családok számára.