
Közpénzből 450 millióval bélelték ki a zongorista Havasi Balázs zsebét
A kormany.hu-n jelent meg a Külügyminisztérium 2015-2019 közötti szerződéseinek táblázata. Egymilliárd forint alatti tételekről van szó, de azokból elég sokról. Olyan érdekességekkel, mint a Havasi Balázs zongorista cégének több részben kifizetett 450 millió forint.
Ennek a tételnél a külügy a 1756/2015. számú kormányhatározatra hivatkozik. A 2015. októberben megjelent határozat „Budapest külföldi népszerűsítését elősegítő művészeti produkciók megrendezéséről és finanszírozásának támogatásáról” szól, elvileg tíz művészeti produkciót említenek benne, aminek megvalósításával a külügyet bízták meg. 2015-ben még csak 25 milliós volt rá a keret (alig volt még hátra az évből valami), 2016 és 2018 között már évi 150 millió forint.
A szerződésekben meg is található a háromszor 150 millió. A komplett 450 millió forint a Symphonic Concert Management Kft.-nél landolt. Ez Havasi Balázs cége. Röviden ennyi szerepel a szerződés leírásában: Havasi Landmark World Tour – A magyar kultúra estje a modernitás és az innováció jegyében. 2018-ból három koncertet említenek meg: Miami, Ljubljana, Gdańsk.
Több esetben van rá példa, hogy a külügy támogatja magyar művészek külföldi fellépéseit, mint a Magyar Állami Népi Együttes, Budapest Jazz Orchestra vagy a Győri Filharmonikus Zenekar előadásait, de jóval kisebb összeggel, mint Havasi turnéját. (A győri filharmonikusok 45 milliót kaptak japán és dél-koreai útjukra.)
Forrás: 444.hu, kormany.hu
Fotó: koncertplakát