Korábban érkezik a nyugdíj decemberben

pénz

Novák Katalin államtitkár azt mondta, a biztonságérzetet akarják növelni azzal, hogy az ünnepekre tekintettel az esedékesnél korábban juttatják pénzhez az érintetteket. Az államtitkár azt hangoztatta, a kormány mindent megtesz, hogy a nyugdíjasok is biztonságban érezhessék magukat. Ezért kötöttek velük 2010-ben megállapodást, amelyben megígérték, hogy a juttatásuk megőrzi a vásárlóértékét. Ezt nem csupán betartották, de túl is teljesítették: a nyugdíjak reálértéke több mint 10 százalékkal nőtt, nominálisan 30 százalékkal lett magasabb az összegük – jegyezte meg. Bár ha a 2019-es terveket nézzük, és amint arról mi is beszámoltunk, jövőre a nyugdíjemelés mértéke nem fogja meghaladni az infláció mértékét, attól 0,8 százalékkal elmarad.

Az államtitkár kiemelte, hogy januárban nyugdíjemelést hajtottak végre, Húsvét előtt 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt adtak az időseknek, továbbá a jó gazdasági teljesítménynek köszönhetően novemberben 2,5 millió embernek fizettek nyugdíjprémiumot, másfélszer annyit, mint tavaly: idén legfeljebb 18 ezer forintot. Úgy fogalmazott, hogy már 230 ezer nagymamát tudtak „visszaadni a családoknak” a Nők 40-nek köszönhetően. A program lényege, hogy a nők 40 év szolgálati idővel már a korhatár betöltése előtt el tudnak menni nyugdíjba – idézte fel az államtitkár.

 

Forrás: MTI, kép: bacsmegye.hu

 

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük