Vastag Csaba a TV2 vezérigazgatói tanácsadója lett

média

12 év után visszatér a TV2 képernyőjére a Megasztár című zenei tehetségkutató, ezzel kapcsolatban a kormánypárti csatorna vezérigazgatói tanácsadóvá nevezte ki Vastag Csabát, az RTL-en futó X-Faktor első szériájának győztesét – írja a Media1 a TV2 Tények Plusz című műsorában elhangzott bejelentés alapján. 

A tervek szerint Vastag Csaba Pavel Stanchev tanácsadójaként fogja zenei, előadóművészi szempontból segíteni a Megasztár fejlesztését. A TV2 vezérigazgatója így nyilatkozott a csatorna infotainment műsorának: „Csaba jelenleg az én tanácsadóm, egyfajta formátum-tanácsadó. Jelenleg a produkció előkészítésében vesz részt, a szakértelmével segíti a munkánkat.”

Vastag Csaba a műsorban arról beszélt, nagyon nagy megtiszteltetésnek tartja a felkérést, de nagy felelősséggel is jár, mivel vissza kell adni az embereknek a tehetségkutatókba vetett hitét. Elmondása szerint egyébként a túl sok tehetségkutatóval van a probléma: „Nem gondolom, hogy az elmúlt években ez a sok tehetségkutató jót tett ennek az iparágnak: egyrészt, minden évben kellett csinálni ezeket, másrészt, elkopott a komolysága. Ezt a komolyságot akarjuk visszaadni” – fogalmazott.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük