Üvöltözött egymással Trump és Zelenszkij a Fehér Házban
A múlt pénteken, október 17-én zajlott Trump-Zelenszkij találkozó a Fehér Házban. Bár a hivatalos fotókon mosolyogva, kézfogás közben látható a két elnök, a Financial Times és több más lap szerint a zárt ajtók mögött korántsem volt idilli a hangulat. Trump és Zelenszkij között heves szóváltások zajlotak, sőt, kiabálás is volt – írta a 444 a Financial Times cikke alapján.
Az amerikai források szerint Trump káromkodva követelte, hogy Ukrajna „fogadja el Putyin feltételeit, mert Putyin elpusztítja Ukrajnát”, míg Zelenszkij határozottan elutasította a területi engedményekről szóló javaslatokat.
A megbeszélés több mint két órán át tartott, és a témák között szerepelt a Tomahawk-rakéták átadása, a tűzszüneti lehetőségek, valamint a budapesti Trump–Putyin-találkozó, amelyet az amerikai elnök „békemissziónak” nevezett.
Zelenszkij azóta jelezte: szeretne jelen lenni ezen budapesti Trump-Putyin egyeztetésen, mivel Ukrajna jövője nem dönthető el nélküle.
Nagy a tét, sorsok, emberéletek forognak kockán, az ilyen tárgyalások alkalmával a diplomáciai etikett sokszor háttérbe szorul. A nemzetközi politikában, amikor háborúról, határokról van szó, a felek szenvedélyei könnyen elszabadulhatnak, így történt ez a Trump-Zelenszkij találkozón is.
Trump a tőle elvárható üzletemberi stílusban, asszertíven, keményen próbálta érvényesíteni álláspontját, Zelenszkij pedig nem engedett abból, hogy Ukrajna területi egysége nem alku tárgya.
Trump a Truth Socialen annyit írt: „Jó beszélgetés volt Zelenszkijjel. A béke közelebb van, mint valaha.” Zelenszkij ezzel szemben óvatosabban fogalmazott: „Vannak kérdések, amelyekben nem értettünk egyet, de a párbeszéd folytatódik.”




