Dobrev Klára szerint Orbán Viktor a világpolitika kóklere

közélet Külföld

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke kemény szavakkal illette Orbán Viktort közösségi oldalán. A politikus szerint a magyar miniszterelnök ismét szembement Európa vezetőivel, és elszigetelődött a nemzetközi politikában.

Dobrev felidézte, hogy Orbán vasárnap reggel arról beszélt: „Európa már a macskaasztalhoz sem ülhet. És tudjuk: aki nincs az asztalnál, az az étlapon lesz.” A DK vezetője szerint azonban mindez röviddel azelőtt hangzott el, hogy világossá vált: a kontinens vezetői közösen sorakoznak fel Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mögött, és együtt utaznak Washingtonba Donald Trump meghívására.

Az amerikai fővárosban hétfőn várják Zelenszkijt, akivel közösen találkoznak majd a legfontosabb európai vezetők. Részvételét megerősítette Keir Starmer brit miniszterelnök, Giorgia Meloni olasz kormányfő, Friedrich Merz német kancellár, Alexander Stubb finn elnök, Emmanuel Macron francia elnök, valamint Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Mark Rutte, a NATO főtitkára is.

Dobrev szerint ez a demonstratív egység azt mutatja: Európát nem lehet megosztani, hiába próbálkozik Orbán Viktor. Hozzátette, a kialakuló európai összefogásból kimaradni nem pusztán szánalmas, hanem a magyar nemzet számára tragikus következményekkel járhat.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük