
Jön az Újpesti Városnapok!
Idén augusztus 23. és 27. között rendezik meg a Városnapokat Újpesten. – derül ki Bedő Kata Alpolgármester Asszony bejegyzéséből.
Az önkormányzat a korábbi évekhez hasonlóan több nagy, ingyenes koncerttel, valamint sokrétű és izgalmas kísérőprogramokkal várja az újpestieket, de a gyerekek sem fognak unatkozni.
Augusztus 23-án 18:00 órától folytatódik a népszerű Városházi Esték komolyzenei koncertsorozat a Városháza dísztermében, a MÁV Szimfonikusok előadásában.
Augusztus 24-én, csütörtökön 17:00 órakor az UP Rendezvénytér galériájában „Budapest Anno” címmel Somos Zsuzsa Újpesten jól ismert festőművész kiállítása nyílik meg. Ugyancsak augusztus 24-én egy zenés irodalmi estre kerül sor az UPódium keretében, Nyáry Krisztián és Náray Erika előadásában.
A FSZEK újpesti Király utcai könyvtára is részt vesz a városnapi programokban: augusztus 24-én 10:30-tól bábszínház, 20:00 órakor Jazzkoncert vár mindenkit az Olvasóligetben. Augusztus 25-én, a Családi Napon pedig a Könyvfőváros programjai mellett – Budapest puzzleval, könyvbútorok gyártásával, kreatív családi zenés irodalmi gyermekműsorral, irodalmi divatbemutatóval, mesehős ruhákkal és KönyvtárPro lego építéssel kedveskednek az oda látogatóknak.
Augusztus 24-én Nótaműsor lesz a Hálózat a Kultúráért, Művészetért Egyesület előadásában 18 órától az Újpesti Polgár Centrumban.
Augusztus 25-én, pénteken 15:00 órakor szabadtéri poszterkiállítás várja az érdeklődőket az újpesti városháza mellett, Babits Mihály születésének 140. évfordulója alkalmából. Szintén augusztus 25-én, 19:00 órakor a Polgár Centrumban az Újpesti Művészek Társasága városnapi kiállítását nézhetitek meg.
Augusztus 25-én a városnapi koncerten 19:00 órakor Charlie lép fel, majd 21:00 órától Arató videódiszkó a Szent István téren.
Augusztus 26-án, szombaton a Megyeri temetőben 10:00 órától dr. báró semsei Semsey Aladár, volt újpesti polgármester sírjánál tartandó megemlékezésre kerül sor.
Augusztus 26-án 11:00 órakor Prém Margit szobrának ünnepélyes avatása kezdődik a Perényi Zsigmond utca által határolt kis parkban. Prém Margit Újpest egyik méltatlanul elfeledett református pedagógusa, XX. századi humanista nőalakja volt.
Augusztus 26-án a Szent István téren 18 órától Kovács Kati, majd 20:30-tól Curtis Live koncert lesz.
Augusztus 27-én, vasárnap 11:00 és 14:00 órakor városházi (helytörténeti) sétára hívják az érdeklődőket. Az épület vezetővel történő megtekintése során Újpest történetével, építészetével és jelentős személyiségeivel is megismerkedhetnek a látogatók. Augusztus 27-én 18:00 órakor az újpesti zsinagógában kántorkoncert is lesz, közreműködik a MÁV Szimfonikus Zenekar.
Augusztus 27-én a Szent István téren azalábbi műsor vár:
- 10:00-14:00 óra között a Nemzetiségi Önkormányzatok programja
- 16:00 órakor Kávészünet zenekar
- 18:00 órakor Groovehouse
- 20:30 órakor BSW koncert
A Szent István téren szombaton és vasárnap állatsimogatóval, kézműves foglalkozásokkal, Sportos Újpest 7 próbákkal, mászófallal, öko kézműveskedéssel, gyerekvetélkedőkkel, holdjárókkal, VR szimulátorokkal, kedvezményes könyvvásárral, fenttarthatósági sátorral, Felhőn szállók programmal, óriásjátékokkal, kicsiknek kalandpályával és civil szervezetek sátraival várják az érdeklődőket.
A programsorozat ingyenesen látogatható, de egyes előadásokra regisztráció szükséges.