
Déri Tibor: Díjaztuk Újpest kiváló egészségügyi dolgozóit
“Tehetségemhez és tudásomhoz mérten fogom megszabni a betegek életmódját az ő javukra, és mindent elhárítok, ami ártana nekik. Amit kezelés közben látok vagy hallok, nem fogom kifecsegni, hanem titokként megőrzöm.”
Két fontos mondat, több ezer év távlatából, amelyek ma is alapját adják az egészségügyi hivatás etikájának. A görög Kósz szigetén élő orvospapok fogadalmi szövegét ma Hippokratészi esküként ismerjük, és érvényessége mit sem változott. – kezdi Facebook bejegyzését Déri Tibor.
Július elsején, Semmelweis Ignác születésének évfordulóján a Magyar Egészségügy Napját ünnepeltük, ma pedig átadtuk az Újpest Egészségéért Díjakat.
Perneczky László népjóléti alpolgármesterrel öt kiváló, régóta szolgáló, példaértékű munkát végző szakembernek nyújtottuk át az elismerést:
– Dr. Balog Katalin, belgyógyász szakorvos, háziorvos 50 éve szolgálja a betegeket. A páciensek és a vele együtt dolgozók is elismeréssel szólnak róla, felkészültsége, embersége, lelkiismeretessége mindenki előtt ismert.
– Szőcsné Lehoczki Ilona osztályos főnővér 1983 óta szolgál a Károlyi kórházban. A csaknem 40 éves időszak alatt kollégái és a kórházban kezelt emberek is tanúi lehettek önállóságának, felelősségtudatának, kiváló problémamegoldó képességének.
– Dr. Auer László fogorvos is azok közé tartozik, akiket generációk óta ismernek az újpestiek. A rendelőintézetünkben 1969 óta szolgál, hivatásszeretete a mai napig sem csökkent. Az általa teremtett munkahelyi és emberi légkört jól jellemzi, hogy 48 éve (!) ugyanaz az ember asszisztense.
– Varga Lászlóné vezető asszisztens három évtizede végez kimagasló munkát Újpesten. A pandémia alatt kiemelkedő vezetői hozzáállásról tett tanúbizonyságot. Kollégái tisztelik és megbecsülik munkáját, amelyhez mai napig végtelen alázattal viszonyul. Nyitott minden új folyamatra, a változásokhoz rugalmasan alkalmazkodik. Emberségével, lojalitásával minden szakdolgozó példaképe lehet.
– Dr. Buzás Erika allergológus és klinikai immunológus, tüdőgyógyász 2004 óta, vagyis 18 esztendeje már nyugdíjasként tesz eleget orvosi esküjének. A főorvosnő nemcsak szakmai kiválóságáról ismert, hanem megbízható, odafigyelő, türelmes és megnyugtató kommunikációja is példaértékű. – írja Déri.
Tisztelettel köszönöm meg a most díjazottak és az összes többi egészségügyi dolgozó áldozatos munkáját, és ugyanennyire köszönöm, hogy szolgálatukkal példát adnak az utánuk jövőknek is! – zárja sorait a polgármester.