Akár 300 ezer forintba is kerülhet egy nyári tábor

közösség

A szülők életében a nyári táborok előtti készülődés igazi stresszforrás lehet. „Nagyon széles az árolló a táborok piacán. Van nálunk a táborfigyelőnél olyan ottalvós tábor, ami teljes ellátással van, és 50 ezer forintba kerül, de olyan is, ami 300 ezer forintba.” – nyilatkozta Tóth Béla, a Táborfigyelő ügyvezetője.

Elmondta: a legjobb ár-érték arányú táborok hamar betelnek, ezért érdemes időben foglalni. Bár augusztusban is van még választék, de ekkor már gyakran kompromisszumra kényszerül a szülő. Tóth Béla kiemelte: idén nyáron a szülőknek körülbelül 10–15 százalékos áremelkedéssel kell számolniuk.

„Ezt azt jelenti, hogy egy napközis tábor esetében átlagosan 55 és 60 ezer forint között kell egy turnusra fizetni, egy ottalvós tábor esetében pedig jellemzően 100 ezer forint lesz az a díj, amit el kell különíteni a családnak a gyermek táborozására.” – magyarázta.

Idén a legnépszerűbbek a sport, angol és informatikai táborok, de sok új, különleges téma is megjelent, mint a TikTok, mesterséges intelligencia, kutyás kommunikációs vagy bróker-tábor. „Egyébként a TikTokon is nagyon fut, szóval ez egy ilyen nagyon népszerű dolog most…” – mondta Kittka András.

„A tábori árak jellemzően ilyen 50-60 ezer forinttól indulnak napközis formában, a prémiumabbak már 80-90 ezer forintos kategóriában vannak, az ottalvós táborok pedig százezer forinttól a több százezer forintig terjednek” – fejtette ki a táborszervező.

A hortobágyi Madárkórház idén már hetedik alkalommal szervezi meg a madármentéssel és természetismerettel foglalkozó gyermektáborát.

„Egy turnus nálunk 45 ezer forintba kerül. Ez tartalmazza a teljes ellátást, szállást, napi ötszöri étkezést. A nap egyik részében a madármentéssel ismerkednek, (…) illetve kismadarakat tudnak etetni, megismerkednek a madárkórház életével, a nap második felében pedig kirándulunk.” – nyilatkozta Konyhás István, a hortobágyi Madárkórház munkatársa.

A szakemberek szerint fontos, hogy egy tábor választásakor ne csak az árat nézzük, hanem a tartalmat is. Egy értékes tábor sok aktív programot, élményt kínál, és olyan lendületet ad a gyerekeknek, hogy eszükbe sem jut a telefonjukhoz nyúlni.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük