Teljesen átalakítja az új KRESZ a biciklis közlekedést

Közlekedés

A magyar kerékpáros közlekedés történetében fordulóponthoz érkeztünk, hiszen a KRESZ tervezett módosítása több ponton is alapjaiban alakítaná át azt, ahogyan a biciklisek közlekednek az utakon – vagy épp a járdákon. Megszűnhetnek a félreérthető szabályok, de egyes változások egészen új konfliktushelyzeteket is teremthetnek, különösen az autósok és biciklisek örökké vitás viszonyában – mutatott rá az Index összefoglalója, amelyre az EconomX hívta fel a figyelmet.

A kiszivárgott információk alapján már látszik, hogy a közlekedési szabályok változásai a kerékpárosokat is jelentős mértékben érinteni fogják.

Az egyik legmeglepőbb újítás, amely máris heves vitákat váltott ki, éppen az, hogy nem lenne kötelező leszállni a kerékpárról a gyalogátkelőknél. A tervezet szerint az ún. „10/10-es szabályt” vezetnék be, melynek értelmében a zebra előtti 10 méteres körzetben, illetve a zebrán áttekerve is maximum 10 km/órás sebességgel haladhatnának a biciklisek. Egyesek szerint ez életszerű és éppen a gyalogosok biztonságát szolgálja, mások szerint azonban ezzel kiszámíthatatlanná válik a kerékpárosok viselkedése – különösen egy sietős délutánon, forgalmas csomópontoknál.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük