Zavar a Tisza Pártban? Határozatlan időre elhalaszthatják a jelöltek bemutatását

közélet

Újabb bizonytalanság körvonalazódik a Tisza Párt körül: Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke csütörtök reggel arról írt közösségi oldalán, hogy értesülései szerint elmaradhat a Tisza jelöltjeinek tervezett bemutatása, és a párt „határozatlan időre” halaszthatja a bejelentést. A DK elnöke úgy fogalmazott: „Azt hallom a Tisza Pártból, hogy elmarad a képviselőjelöltjeik tervezett bemutatása – az egészet határozatlan időre elhalasztják.”

A bejegyzésre azért figyelnek sokan, mert a Tisza Párt korábban épp arra építette politikai üzenetét, hogy „új politikai kultúrát”, átláthatóságot és részvételi jelöltállítást ígér. Magyar Péter nemrég még konkrét dátumokkal jelentette be a 106 egyéni országgyűlési jelölt kiválasztásának menetét, de az adatkezelési botrány és a Tisza Világ alkalmazás leállítása óta a folyamat jövője kérdőjelessé vált.

Dobrev bejegyzésében reményét fejezte ki, hogy a híresztelés nem igaz, mivel a DK már korábban bemutatta saját 106 jelöltjét, és szeretné, ha a Tisza Párt és a Fidesz is nyilvánosságra hozná a magáét. „Mert akkor megkezdődhetne egy normális, a választókat tisztelő programalapú verseny. Mi ilyen kampányt szeretnénk” – tette hozzá.

A Tisza Párt hivatalosan egyelőre nem reagált a DK elnökének állításaira. Az azonban tény, hogy az elmúlt napokban a párt fókuszába az adatbotrány került: a LeakBase-en megjelent, kétszázezer nevet tartalmazó adatbázis – amelyben több tízezer budapesti is érintett – komoly károkat okozott a párt hitelességében. A jelöltállítás eredetileg a Tisza Világ applikáción keresztül zajlott volna, ám az alkalmazást a történtek után leállították, és Magyar Péter új platformra, a nemzethangja.hu oldalra helyezte át a folyamatot.

Ezek fényében valóban nem lenne meglepő, ha csúszás következne. A párt körüli bizonytalanság és a technikai háttér megingása egyaránt kérdésessé teszi, hogy a Tisza képes-e tartani a Magyar Péter által bejelentett ütemtervet.

A választók számára azonban a kérdés egyszerű marad: láthatják-e végre a jelölteket, és megkezdődhet-e a pártok közötti valódi programverseny, amelyet a DK elnöke is sürget. A labda most a Tisza Párt térfelén pattog.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük