Tóth Vera reagált a Momentum vádjaira: feljelentést tesz
A Momentum két politikusa azzal vádolta meg Tóth Vera palkonyai családi cégét, hogy szabálytalanul kapott 39 millió forintos támogatást a Magyar Falu Program keretében.
Beck Engelbert helyi polgármesterjelölt és Tompos Márton szerint „ez a bolt tulajdonképpen egy kiváló delicates gourmet volt, a turisták nagyon örülnek neki, én is szeretek oda járni, de alapvetően azokat a napi szükségleti dolgokat, amik egy falusi embernek kellenek, azokat nem lehet kapni. Nem ebben az árkategóriában és nem az a termékcsalád van ott”.
A gond ezzel az, hogy a pályázat világosan kimondja, hogy „a kistelepülési üzletek támogatásának célja 2000 fős vagy ennél kevesebb állandó lakosságszámmal rendelkező kistelepülésen napi fogyasztási cikket értékesítő üzletek létesítése vagy támogatása”. Szerintük ez a kritérium a legkevésbé sem valósul meg a „drága gourmet-termékeket áruló boltban”.
Tompos Márton posztjára reagált az énekesnő is, a Facebook-oldalán azt írta, hogy „a férje, Pauli Zoltán más pályázókkal együtt a Magyar Falu Program pályázatán tisztességes úton indult mint, ahogy azt mindig is tette az elmúlt 20-évben”.
A videóban említett kisboltban részesedésem nincs, közös családi cégünk nincs, önálló, saját cégem tevékenységi köre az előadóművészi szakmámhoz kapcsolódik. A videóhoz tartozó posztban a nagyobb figyelemfelkeltés érdekében és további hangulatkeltés céljából nevem felhasználásra került jogtalanul, ezen tevékenységre vonatkozóan a feljelentést a mai nap folyamán megtettem a Siklósi Rendőrkapitányságon. – írta a bejegyzésében Tóth Vera, aki arra kérte a sajtó munkatársait, hogy „tartózkodjanak a hírneve további megsértésétől, illetve rágalmazástól azzal, hogy rá vonatkozóan valótlant kommunikálnak a videóhoz kapcsolódó poszt alapján”.