Szijjártó szerint továbbra is készen kell állni a békecsúcs megrendezésére
Magyarország továbbra is kész házigazdája lenni az amerikai–orosz békecsúcsnak, amely Szijjártó Péter szerint az egyetlen reményt jelentheti az ukrajnai háború lezárására. A külgazdasági és külügyminiszter Washingtonban, a CNN-nek adott interjúban hangsúlyozta: harctéri megoldás nem létezik, a béke kizárólag tárgyalóasztalnál születhet meg.
Szijjártó szerint a csúcstalálkozó időpontja még nincs kitűzve, így a halasztásról szóló hírek értelmezhetetlenek. Mint mondta, Magyarország minden szükséges feltételt biztosítana a sikeres tárgyalásokhoz, és reméli, hogy az esemény valóban létrejön Budapesten. „Az egyetlen, amit tehetünk, hogy garantáljuk a diplomácia sikeréhez szükséges körülményeket. A vérontásnak véget kell vetni – de ez nem a csatatéren fog megtörténni” – fogalmazott.
A miniszter hozzátette: a civilizált kapcsolatok fennmaradása az Egyesült Államok és Oroszország között biztonságosabbá teszi a világot, különösen Közép-Európát. Elmondása szerint a magyar kormány a háború kezdete óta a béke ügyét képviseli, és ezért vállalta el a csúcs megszervezésének lehetőségét is.
Szijjártó ugyanakkor kritikusan nyilatkozott az Európai Unióról, kijelentve, hogy „nem Magyarország van elszigetelve, hanem az EU”, mivel a közösségnek szerinte semmilyen szerepe nincs a globális biztonsági válságok rendezésében. Ennek okát a „háborúpárti” hozzáállásban látja.
A miniszter az orosz elnökkel szembeni nemzetközi elfogatóparancsra reagálva megjegyezte: Vlagyimir Putyint az Egyesült Államokban sem tartóztatták le, és ha Magyarországra jönne, ott sem fogják. Zárásként kiemelte: Budapest továbbra is készen áll arra, hogy helyszínt biztosítson „az elmúlt évtizedek legfontosabb csúcstalálkozójához”, és reméli, hogy a diplomácia végül felülkerekedik a háborún.




