„Soha többet Farkas Flórián” – kormánypárti politikusok küzdenek egymással a roma önkormányzat vezetéséért
„Soha többet Farkas Flórián, Soha többet Lungo Drom” – vette észre a Sztojka Attila által vezetett Cigány Közösségek Szövetsége (CiKöSz) Facebook-oldalán megjelent fotót a Népszava.
A lap szerint ennek alapján úgy tűnik, Sztojka Attila – aki romaügyi kormánybiztos és fideszes parlamenti képviselő is – a szintén kormánypárti politikus (Farkas Flórián) által vezetett Lungo Dromot tekinti legfőbb vetélytársnak az önkormányzati választásokkal egy időben tartandó nemzetiségi választáson.
Pedig a Lungo Drom politikai irányultsága nem változott, a szervezet hangsúlyozottan jobboldali Országos Roma Önkormányzatot (ORÖ) szeretne létrehozni. Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke ugyanakkor perifériára szorult a Fideszben, néhányan – közöttük ORÖ-s képviselők – a szervezet feloszlatását kezdeményezték, de nem jártak sikerrel.
Az ORÖ működőképessége közben továbbra sem biztosított. Az országos önkormányzat máig nem jutott hozzá a 2023-as harmadik és negyedik negyedévre járó költségvetési támogatáshoz. Az ORÖ hivatalának munkatársai október óta fizetés nélkül dolgoznak, a képviselők hat hónapja nem kapnak tiszteletdíjat. Az ORÖ a Dohány utcai székház közüzemi számláit se tudja fizetni.
A gondot az okozta, hogy a Belügyminisztérium (Farkas Flóriánhoz köthető programok miatt) több mint 1 milliárd forint visszafizetését követeli az ORÖ-től.