Németh Szilárd: Brüsszelnek semmi köze a 13. havi nyugdíjhoz és a rezsicsökkentéshez

közélet

Németh Szilárd, a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos szerint a 13. havi nyugdíj és a rezsicsökkentés fenntartása kizárólag nemzeti hatáskörbe tartozik, és Brüsszelnek nincs joga beleszólni ezekbe a kérdésekbe. A Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában hangsúlyozta, hogy az intézkedések mögött nemcsak pénzügyi fedezet, hanem politikai akarat is áll.

Emlékeztetett arra, hogy 2009-ben a Gyurcsány–Bajnai-kormány egy tollvonással megszüntette a 13. havi nyugdíjat, amit szerinte a Világbank nyomására tettek. Ezzel szemben a Fidesz-kormány visszaállította azt, amit azóta is folyamatos támadások érnek hazai és nemzetközi szereplők részéről. Úgy véli, hogy a baloldali pártok, különösen a Tisza Párt és annak vezetője, Magyar Péter is a nyugdíjkorhatár emelését és a 13. havi nyugdíj megszüntetését szorgalmazzák.

A rezsicsökkentés kapcsán kiemelte, hogy annak köszönhetően a magyar családok ma is a 2013-as árakat fizetik, annak ellenére, hogy a háború és az uniós szankciók hatására az energiaárak az egekbe szöktek. Szerinte az Európai Unió most egy irányelvre és egy bírósági döntésre hivatkozva akarja megszüntetni a rezsicsökkentést, hogy a piac határozza meg az energiaárakat. Ha ez megtörténne, akkor szerinte az árak legalább két-háromszorosára emelkednének, miközben jelenleg Magyarországon a legalacsonyabb a lakossági rezsi Európában.

Németh hangsúlyozta, hogy a Fidesz-KDNP-kormány továbbra is elkötelezett a nyugdíjasok és a magyar családok támogatása mellett, és ha a választók jövőre ismét bizalmat szavaznak nekik, akkor ezek az intézkedések a jövőben is fennmaradnak.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük