Nem mond le a csalás elleni hivatal csalással vádolt elnöke – alaptalanok a vádak

közélet

Alaptalannak nevezte az ellene felhozott vádakat péntek reggeli sajtótájékoztatóján Biró Ferenc, az Integritás Hatóság elnöke, aki szerint az ügyészségi nyomozás célja a hatóság munkájának ellehetetlenítése. Mint mondta, a szervezet működése mindig átlátható volt, és a jogszabályoknak megfelelően zajlott. Biró szerint a támadások ellenére a hatóság tovább folytatja a korrupció elleni harcot és az uniós források védelmét.

Biró ironikusan utalt arra, hogy az ügyészséggel való együttműködést nem ebben a formában képzelte el, és bár tisztában van azzal, hogy az ügyészség hierarchikus szervezetként utasításokat hajt végre, a szakmai kapcsolattartásnak szerinte nem ez a módja. Az elnök hangsúlyozta, hogy az ellene indított eljárás volumene indokolatlan, és időzítését „érdekesnek” nevezte, mivel a hatóság éppen a múlt héten indított eljárást a Nemzeti Kommunikációs Hivatal ellen.

A főügyészség csütörtökön jelentős értékre elkövetett hűtlen kezeléssel és hivatali visszaéléssel gyanúsította meg Birót, valamint feleségét, aki a vádak szerint magáncélokra használta az Integritás Hatóság által bérelt felsőkategóriás autót. Az ügyészség szerint Biró szabálytalan döntéseivel közel 14 millió forint vagyoni hátrányt okozott a hatóságnak. Biró elismerte, hogy felesége alkalmanként használta a hivatali autót, de állítása szerint ez nem ütközik jogszabályba. Véleménye szerint a céges autó pozícióhoz járó juttatás, és alkalomszerű magánhasználat nem tekinthető problémásnak.

Biró elmondta, hogy a hatóság több autót bérel, amelyek közül kettő tartozik a helyetteseihez, egy pedig hozzá. Elismerte, hogy felesége egyszer kisebb balesetet is szenvedett a hivatali autóval, de szerinte ez sem minősül visszaélésnek. Hozzátette, hogy az ellene zajló nyomozás során nemcsak a hatóság irodáit, hanem az otthonát is átkutatták, azonban semmilyen tárgyi bizonyítékot nem foglaltak le, és állítása szerint még azt sem tudták megmondani, pontosan mit keresnek.

Az elnök arra gyanakszik, hogy az ügyészség a hatóság folyamatban lévő vizsgálataiba szeretett volna betekintést nyerni. Ennek ellenére kijelentette, hogy nem tervezi lemondását, és továbbra is elkötelezett a hatóság céljai mellett.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük