Mostantól a közpénzek ellenőrzését is Rogán ellenőrzi

közélet

A negyedik kétharmad legnagyobb nyertese eddig egyértelműen Rogán Antal, akinek minisztériuma, a Miniszterelnöki Kabinetiroda a kormány legfontosabb egységévé fejlődött, kisgömböcként szívva magába egyre fontosabb feladatokat. A kormányzati kommunikáció mellett már az új kormány megalakulásakor Rogán alá kerültek a polgári titkosszolgálatok, majd a kabinetiroda költségvetését a „nagy kormányzati költségcsökkentés” közepette is 30 milliárd forinttal emelték. A Hvg.hu pedig a kedd este megjelent Magyar Közlönyből azt szúrta ki, hogy

Rogán minisztériuma alá újabb szervezet, a közpénzek felhasználását ellenőrző Kormányzati Ellenőrzési Hivatal került.A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, vagyis a Kehi a honlapja szerint a következő feladatokat látja el:

  • ellenőrzi a kormánydöntések végrehajtását;
  • az európai uniós forrásból, illetve az állam nevében kötött nemzetközi szerződés alapján finanszírozott egyéb programból nyújtott támogatások, állami pénzalapok felhasználását;
  • Kormány irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szervek működését;
  • a gazdálkodó szervezeteknek, a közalapítványoknak, a köztestületeknek, alapítványoknak és az egyesületeknek nyújtott költségvetési támogatások felhasználását;
  • a többségi állami tulajdonban álló és nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyonba tartozó vállalatokat;
  • valamint az állami kezesség vállalását és beváltását.

A Kehi eddig közvetlenül a miniszterelnöknek jelentett, mostantól viszont az általános politikai koordinációért felelős miniszter irányítása alá tartozik, aki Rogán Antal. A hivatal elnökét továbbra is Orbán Viktor nevezi ki, az elnökhelyettesekről viszont már Rogán dönt.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük