Lemondott a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője az aranykonvojügy körüli szakmai vita miatt

közélet

Lemondott vezetői tisztségéről Fürcht Pál főügyész, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) vezetője – közölte a Legfőbb Ügyészség csütörtökön. A tájékoztatás szerint a főügyész június 8-án nyújtotta be lemondását, amelyet elsősorban az úgynevezett aranykonvojügy kapcsán kialakult szakmai nézeteltérésekkel indokolt.

A közlemény szerint az ukrán pénzszállítók elfogásával összefüggésben jogellenes fogvatartás bűntette és más bűncselekmények miatt folyik eljárás a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen. Az ügy során a nyomozás felügyeletét ellátó legfőbb ügyészségi szakfőosztály és a KNYF vezetése között vita alakult ki egyes nyomozástaktikai kérdésekről, különösen bizonyos nyomozati cselekmények és a potenciális gyanúsítottak kihallgatásának sorrendjéről.

A Legfőbb Ügyészség illetékes szakfőosztálya úgy ítélte meg, hogy egyes magas beosztású érintettekkel kapcsolatban már fennállhat a bűncselekmény megalapozott gyanúja, míg a nyomozó ügyészség más ütemezést tartott volna indokoltnak a további eljárási lépések során.

A kialakult helyzet rendezése érdekében Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész – az érintett szakfőosztály vezetőjének javaslatára – az ügy további felügyeletét a Legfőbb Ügyészség egy másik szakmai szervezeti egységére bízta. A döntést a közlemény szerint az elfogultság látszatának elkerülése is indokolta. Az intézkedés nemcsak az aranykonvojügyet, hanem egy másik folyamatban lévő eljárást is érint.

A Legfőbb Ügyészség hangsúlyozta, hogy a legfőbb ügyész többször is egyértelművé tette: a nyomozásnak minden érintett személyre és körülményre ki kell terjednie, függetlenül attól, hogy az ügy mely szervezeteket vagy tisztségviselőket érint. A közlemény szerint a nyomozásban a közeljövőben érdemi eredmények várhatók.

Fürcht Pál lemondása a vonatkozó jogszabályok alapján nem azonnal, hanem legfeljebb hat hónapon belül lép hatályba. A Legfőbb Ügyészség tájékoztatása szerint a távozó főügyész számára a nyomozásfelügyeleti területen egy legfőbb ügyészségi ügyészi álláshelyet ajánlottak fel.

Címke:

1 thought on “Lemondott a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője az aranykonvojügy körüli szakmai vita miatt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük