
Kubatov Gábor: A magyar embereknek nagyarányú Fidesz-győzelemre van szükségük
Nem nagyon bírom a srácot. Budapestiként egyszerűen csak nehezen viselem az ilyen típusú fickókat a város élén – jelentette ki Kubatov Gábor az Indexnek adott interjújában Karácsony Gergely főpolgármesterről. A Fidesz pártigazgatója kifejtette azt is, hogy az ellenzéki városvezető még Demszky Gábornál – akinek egyébként első főpolgármesteri cikluság nagyra értékeli – is kártékonyabb, ennek oka pedig a lustaság, a teszetoszaság és a döntésképtelenség.
A kormánypárt alelnöke szerint a budapestiek többsége nem elégedett a főpolgármester munkájával. És feltette a Monty Python-i kérdést: „Mit épített Karácsony Gergely Budapesten?” A Blaha Lujza tér felújítása – Kubatov úgy látja – szóra sem érdemes, a tér nyilvános vécéjét említette, amely most prostik és drogosok tanyája. Kitért a Biodóm épületére, amely szégyenszemre éve óta befejezetlenül áll. – Egy kiváló épületről, egy budapesti látványosságról van szó, amit a teljes beruházáshoz képest elenyésző pénzből lehetett volna befejezni. De nem tették.
Ez is egy balfékség, egy olyan ügy, amire felháborodva gondol az ember.
– mondta Kubatov Gábor.
A fideszes politikus a párt belső felmérései alapján úgy véli, hogy „Budapestet meg lehet és meg is kell nyerni”. Ő legalább nyolc olyan embert tud, aki megfelelő kihívója lenne Karácsonynak.
A 2024-es európai parlamenti választás is meg kell nyerni a pártigazgató szerint, bár konkrét méréseket még nem látott a témában.
Nyilván egy nagyarányú győzelemre van szükségünk, de nemcsak nekünk, hanem a magyar embereknek is.