
Jövő héten tárgyal Lázár és Karácsony a BKK-bérletek jövőjéről
Operatív tarifamegbeszélést tart jövő héten az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) és Budapest vezetése – mondta Walter Katalin BKK-vezérigazgató a Népszavának.
A tárgyalás témája az agglomerációs megállapodás jövője lesz. December 20-án derült ki, hogy az ÉKM elszámolási vita miatt nem akarja meghosszabbítani a fővárossal kötött közszolgálati szerződését. Helyette az új tarifarendszerét akarja alkalmazni.
Ez a többi között azt jelentené, hogy március 1. után már nem lenne érvényes a BKK-bérlet a városon belül közlekedő vonatokon, buszokon és HÉV-eken. A változás több százezer utas életét nehezítené meg.
Arról, hogy ebben a budapesti tarifarendszer változásai hogyan kapnak helyet, Lázár János nyilatkozik majd. Még nem tudni, hogy mikor.