Hölgyeim, nehogy fésülködjenek karácsonykor!
Karácsony, az ünnepek ünnepe, nemcsak a szeretetről és a meghittségről szól, hanem számtalan régi babonáról és népszokásról is, amelyek évszázadok óta kísérik ezt az időszakot. Bár a modern világban sokan már csak mosolyognak ezeken a hiedelmeken, még mindig akadnak, akik szigorúan betartanak bizonyos szabályokat az ünnepi időszakban.
Régen karácsonykor az asztal alját gyakran szalmával szórták fel, hogy azon az aprószentek pihenhessenek. Az ünnep elmúltával a szalmát az állatok alá helyezték, ezzel biztosítva egészségüket és jóllétüket. Egyes vidékeken a gyümölcsfákra is kötöttek belőle, bízva abban, hogy a következő évben bőséges termést hoznak.
A nőket különösen érintették bizonyos hiedelmek. Például úgy tartották, hogy karácsonykor nem szabad fésülködni, mert azzal a szépségüket veszítik el. A mosás és teregetés szintén tiltott tevékenységek voltak, hiszen a vizes ruhák betegséget hozhattak a házra, míg a kiteregetett ruhák állatpusztulást okozhattak. Még a szemét kivitele is balszerencsét jelentett: aki karácsonykor szemetet vitt ki, az a szerencséjét is kivitte vele együtt.
Az ünnepi asztal körül is sok szabály volt érvényben. A háziasszonynak például nem volt szabad felállnia az asztaltól, amíg mindenki be nem fejezte az étkezést, különben a tyúkjai nem tojtak volna a következő évben. Ugyanilyen fontos volt, hogy senkit ne kérjenek meg házimunkára az ünnep napjain, mert aki ilyesmit tett, annak a következő évben többszörösen kellett volna viszonoznia a szívességet.
Ezek a babonák és hagyományok egy régi világ lenyomatai, ahol az emberek az ünnep minden pillanatát áthatották a hittel, a szerencsébe vetett bizalommal és a természet rendjének tiszteletével. Ma már kevesen követik ezeket a szigorú szabályokat, de egy-egy régi szokás még mindig felbukkan családi körben, és egy pillanatra visszarepít minket egy letűnt kor ünnepi varázsába.
