Háromgyermekes anyák szja-mentessége: így igényelhető a kedvezmény
Október 1-től teljes személyijövedelemadó-mentességet élveznek a három gyermeket nevelő anyák a törvényben meghatározott, munkával szerzett jövedelmeik után – hívta fel a figyelmet keddi közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Az intézkedés a munkabértől a megbízási díjon át egészen az őstermelői jövedelmekig minden érintett keresetre vonatkozik. Azok az édesanyák, akik már az októberi fizetésükben szeretnék érvényesíteni az adómentességet, a NAV Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásán (ONYA) keresztül adhatják le adóelőleg-nyilatkozatukat. A hatóság hangsúlyozta, hogy ez a legegyszerűbb módja a kedvezmény igénylésének, amely már a novemberben érkező októberi bérben is megjelenhet.
A jogosultság minden olyan vér szerinti vagy örökbefogadó anyára kiterjed, aki legalább három gyermeket nevel vagy nevelt, és utánuk családi pótlékra jelenleg jogosult, illetve legalább 12 éven keresztül jogosult volt. Ez azt jelenti, hogy nemcsak a jelenlegi kiskorú gyermekek számítanak, hanem akár a már felnőtt gyerekek is, ha a családi pótlékra való jogosultság korábban fennállt. A NAV kiemelte: a háromgyermekes anyák keresete teljes egészében mentesül az szja alól, és ez az adókedvezmény minden más kedvezményt megelőz, így először ezt kell érvényesíteni az adóalapból.
A szülők továbbra is igénybe vehetik a három gyerek után járó, havonta 990 ezer forintos családi kedvezményt is, amely akár 148 500 forint adómegtakarítást jelenthet. Amennyiben az összevont adóalapba tartozó jövedelemből nem tudják teljes mértékben kihasználni ezt az összeget, családi járulékkedvezményként is érvényesíthetik. A NAV emlékeztetett arra is, hogy akik nem adják le év közben az adóelőleg-nyilatkozatot, a következő évi szja-bevallásukban egy összegben is érvényesíthetik a kedvezményt.
A hatóság egyúttal bejelentette, hogy elérhetővé vált legfrissebb, 73. számú információs füzete is, amely részletes útmutatót tartalmaz a háromgyermekes anyák szja-kedvezményének érvényesítéséről és más adóalap-kedvezményekről. A füzet a NAV honlapján érhető el, és minden fontos részletet tartalmaz az új lehetőségről. Az adóhatóság arra ösztönzi az érintett édesanyákat, hogy időben intézzék a szükséges nyilatkozatokat, hogy a mentesség minél előbb megjelenhessen a családi kasszákban.




