Egymásnak estek a pártok Paks miatt: a Fidesz bojkottált, a Mi Hazánk hiába ment el
A Fidesz és a Mi Hazánk is bírálta Magyar Péter szombati paksi „cirkuszát”, miután a miniszterelnök sajnálatosnak és sokatmondónak nevezte, hogy a parlamenti pártok vezetői nem fogadták el meghívását az atomerőmű működését biztosító dunai beruházás bemutatására.
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint bebizonyosodott, hogy helyes döntés volt távol maradni az eseménytől. Havasi Bertalan közleményében Magyar Péter „önfényező Facebook-bohóckodásának” nevezte a paksi programot, amely szerinte nem az ország előtt álló problémák megoldásáról, hanem a miniszterelnök politikai szerepléséről szólt.
A Mi Hazánk elnöke szintén úgy reagált, hogy Magyar Péter nem valódi szakmai egyeztetést kezdeményezett, hanem politikai show-t szervezett. Toroczkai László azt állította, pártja már két héttel korábban javasolta a kormányfőnek azokat az intézkedéseket, amelyek végrehajtását most kezdték meg Pakson. Szerinte a késlekedés miatt a kieső paksi villamos energiát az esti csúcsidőszakokban drága importból kellett pótolni.
A történet ugyanakkor újabb fordulatot vett, amikor a Mi Hazánk képviseletében Tóth Máté mégis megjelent a dunaszentbenedeki helyszínen. Az energiajogászként ismert ügyvéd azonban közlése szerint nem jutott be Magyar Péter sajtótájékoztatójára.
Tóth azt mondta, a helyszínen azt közölték vele, hogy a pénteken kiküldött miniszterelnöki meghívás kizárólag a pártelnököknek szólt, ezért Toroczkai László helyett ő nem vehetett részt az eseményen. A Mi Hazánk politikusa ezt úgy értékelte, hogy a meghívás célja eleve az volt, hogy Magyar Péter később politikai üzenetet építhessen a pártvezetők távolmaradására.
A miniszterelnök korábban arról beszélt: sajnálatosnak és sokatmondónak tartja, hogy sem a Fidesz, sem más parlamenti pártok vezetői nem mentek el a paksi beruházás bemutatására. A Duna alacsony vízállása miatt megkezdett munkálatok célja, hogy biztosítsák a Paksi Atomerőmű működéséhez szükséges megfelelő vízszintet.
A paksi beruházás bemutatása így szombatra politikai vitává alakult: miközben Magyar Péter a pártvezetők távolmaradását kifogásolta, a Fidesz és a Mi Hazánk egyaránt azt állította, hogy a meghívás nem szakmai egyeztetésről, hanem elsősorban politikai kommunikációról szólt.




