Dúró Dóra: A Mi Hazánk sehol nem lép vissza

közélet

Nem lép vissza egyetlen választókerületben sem a Mi Hazánk Mozgalom az országgyűlési választás előtt – jelentette ki Dúró Dóra, a párt elnökhelyettese vasárnap Miskolcon, egy lakossági fórumot megelőző sajtótájékoztatón. A politikus hangsúlyozta, hogy „minden hazugság és lejárató kampány ellenére” önállóan indulnak, és mind a 106 egyéni körzetben sikerült jelöltet állítaniuk.

Dúró Dóra szerint az ajánlásgyűjtés a korábbiaknál gördülékenyebben zajlott, ami szerinte azt mutatja, hogy növekszik a párt támogatottsága. Kiemelte, hogy kampányuk nem az ellenfelek támadására épül, hanem arra, hogy bemutassák saját jövőképüket, amelyet már a kampány elején, a Virradat program nyilvánosságra hozatalával ismertettek.

Az elnökhelyettes arról is beszélt, hogy parlamenti munkájuk az elmúlt ciklusban kiemelkedően aktív volt az egy képviselőre jutó felszólalások számát tekintve, és az Európai Parlamentben is hasonló teljesítményt tulajdonítanak képviselőjüknek. A párt fő céljai között a tisztességes megélhetést biztosító munkahelyek létrehozását említette, valamint a magyar ipar megerősítését, különösen a mezőgazdasághoz és élelmiszeriparhoz kapcsolódó feldolgozóipar területén. Ezzel szemben kritizálta a kormány gazdaságpolitikáját, amely szerinte elsősorban a multinacionális cégeket és az akkumulátorgyárakat támogatja.

A közbiztonság kérdését a párt egyik kulcstémájaként nevezte meg, amelyhez Pakusza Zoltán, a Mi Hazánk országgyűlési képviselőjelöltje is kapcsolódott felszólalásában. A politikus úgy fogalmazott, hogy a választás „a referenciákról szól”, és szerinte a kormánypártok teljesítménye az elmúlt másfél évtizedben a korrupcióval jellemezhető. Hozzátette, hogy a Tisza Párt politikusai sem tekinthetők új szereplőknek, mivel többen közülük korábban a rendszer részei voltak.

Pakusza Zoltán szerint a Mi Hazánk egyik legfontosabb „referenciája” a korrupció elleni fellépés, valamint a közbiztonság javítását célzó kezdeményezések. Ennek kapcsán beszélt a „Bűnvadászok” nevű programról, illetve arról, hogy több térségben – így Miskolcon is – súlyos problémát jelent a közbiztonság romlása. Állítása szerint egyes városrészekben már az ingatlanvásárlás is kockázattá vált, mert ha a környéken olyan család telepszik le, amely nem tartja be az együttélés szabályait, az jelentősen csökkentheti a szomszédos ingatlanok értékét.

A politikus kiemelte a helyi vállalkozások támogatásának fontosságát is, példaként említve a Hungulf Expó rendezvényt, ahol magyar kis- és középvállalkozások mutatkozhattak be. A sajtótájékoztató végén hangsúlyozta, hogy a Mi Hazánk nemcsak ígéreteket tesz, hanem „kicsiben már megmutatta”, milyen kormányzati munkát képzel el.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük