A Republikon Intézet szerint a 2024-es évet a politikai földindulás jellemezte

közélet politika

A 2024-es év politikai szempontból az elmúlt évtizedek egyik legmozgalmasabb időszakának bizonyult. A Republikon Intézet évzáró elemzése bemutatja a pártpreferenciák alakulását, a politikai térkép átrajzolódását, valamint a legfontosabb eseményeket, amelyek meghatározták az évet.

Az év eleje még a megszokott képet mutatta: a Fidesz-KDNP stabil, bár lassú visszaesésben volt, míg az ellenzéki pártok stagnáltak. Azonban a tavaszi botrányok, majd a júniusi EP-választások körüli események gyökeresen felforgatták a politikai helyzetet. A Fidesz-KDNP népszerűsége történelmi mélypontra süllyedt, míg a Tisza Párt példátlan gyorsasággal emelkedett a politika élvonalába, rövid idő alatt a választók közel egyharmadának támogatását megszerezve.

Az EP-választás során a Tisza tarolt, miközben a hagyományos ellenzéki pártok – különösen a DK, az MSZP és a Párbeszéd – jelentős visszaesést szenvedtek el. A DK még épphogy meg tudta őrizni pozícióját az Európai Parlamentben, de a korábbi dominanciájának nyoma sem maradt. A Momentum és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) szintén nem tudta átlépni az EP-be való bejutási küszöböt, bár helyi szinten mindkét párt fontos eredményeket ért el. A XII. kerület polgármesterévé MKKP-s politikus, Kovács Gergely választották, míg a Momentum színeiben Soproni Tamás megőrizte polgármesteri pozícióját, sőt, Zuglóban Rózsa András személyében új polgármestert avathattak..

A Jobbik és az LMP számára az év még komorabb képet festett. Az LMP támogatottsága a kormánypártokkal való gyanús koordináció miatt zuhant, míg a Jobbikot a Tisza térnyerése sodorta végveszélybe. Mindkét párt számára a parlamenti jelenlét megőrzése kérdésessé vált.

A Mi Hazánk helyzete ezzel szemben stabil maradt. Bár a Tisza tőlük is elszívott szavazókat, végül bejutottak az EP-be, és az év második felére ismét növekedésnek indult a támogatottságuk. A szélsőjobboldali erők európai térnyerésével párhuzamosan a Mi Hazánk is egyre inkább potenciális koalíciós partnerként tűnik fel a Fidesz számára.

A Tisza Párt felemelkedése egyértelműen az év legmeghatározóbb politikai fejleménye. A párt támogatottsága év végére a pártválasztók körében elérte a 35 százalékot, és egyre valószínűbbé vált, hogy önállóan is képes lehet szoros versenyt vívni a Fidesz-KDNP-vel. Ennek ellenére számos kérdés maradt nyitva: képes lesz-e a Tisza megfelelő számú egyéni jelöltet állítani, és hogyan alakul a jelenlegi ellenzéki politikusok helyzete?

A bizonytalan szavazók aránya szintén jelentősen megugrott 2024-ben, ami a politikai instabilitás egyik fontos jele. Az év végére a kétpártrendszer felé történő elmozdulás vált egyre nyilvánvalóbbá, miközben a kisebb pártok alternatívát próbáltak nyújtani.

Az elemzés zárógondolata szerint 2025 még élesebb politikai küzdelmeket hozhat, ahol a pártok minden eddiginél agresszívabb kampányokra kényszerülnek. Magyarország továbbra is az állandósult választási kampány országának tűnik, ahol a politikai tér folyamatosan változik, és egyetlen párt sem dőlhet hátra.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük