
A Kötcsei Találkozó idei mottója az „Ahol a haza, ott a szabadság” lesz
A Kötcsei Találkozó idei mottója az „Ahol a haza, ott a szabadság” lesz, vagyis a szuverenitás, a nemzeti érdekek minden más (külső) elvárás és érdek elé helyezése lesz a középpontban, és valószínűsíthető, hogy a narratívát is e köré fogja felépíteni a miniszterelnök – mondta ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég jogi szakértője a Magyar Nemzetnek.
Szombaton rendezik meg a kötcsei Dobozy-kúriánál a 22. Kötcsei Találkozót. Ez az az esemény, ami hagyományosan a legfőbb fideszes rendezvény Tusványos mellett. Ezt minden évben a Fidesz pártalapítványa, a Polgári Magyarországért Alapítvány szervezi, a fő vendég pedig természetesen Orbán Viktor, aki zárt körben jelöli ki a Fidesz politikájának fő irányvonalait és témáit, amik hosszabb távon meghatározzák a kormánypárt stratégiáját.
A Századvég jogi szakértője szerint a legfontosabb, aktuális téma minden bizonnyal az ukrajnai háború és annak Magyarországra gyakorolt biztonsági és gazdasági hatásai lehetnek, felmerülhet a tél közeledtével a megnövekedett migráció és egy esetleges energiaválság kérdése, amelyek nehezén Európa sem jutott túl.
Ezen kívül mivel jövőre európai parlamenti és önkormányzati választások is lesznek Magyarországon, ezért elképzelhető, hogy áttekintik a kormánypártok és az ellenzék helyzetét, lehetőségeit, mozgásterét, valamint felvázolják azt a stratégiát, amely mentén neki lehet vágni a választási kampánynak. „De számíthatnak a résztvevők a jogtalanul visszatartott uniós pénzek, a Biden-adminisztráció részéről érkező tisztességtelen és barátságtalan gesztusok kitárgyalására is, illetve általában az ország politikai stabilitása, gazdasági ereje és fejlődőképessége megőrzésének toposzaira is” – fogalmazott ifj. Lomnici Zoltán a Magyar Nemzetnek.