Ma éjjel érdemes kifeküdni a kertbe, jönnek a Perseidák
A Perseidák meteorraj megfigyelésére legalkalmasabb hétfőről keddre virradóan az éjféltől hajnalig terjedő időszak – mondta Kiss László, csillagász-fizikus.
A csillagász az M1-en azt mondta, hogy a Szent Lőrinc könnyeiként is ismert Perseidák meteorraj sok száz éve visszatérő jelenség augusztusban, idén viszont a telihold közeli állapot miatt nehezebben figyelhető meg a sok apró porszemcséből álló meteorrajból származó csillaghullás.
Az első megfigyelések a Perseidákról kínai csillagászoknak köszönhetőek az időszámításunk előtti időkből. A Perseidák, amelynek szülőégiteste a Swift-Tuttle-üstökös volt, sok apró porszemcséből áll, melyek a földi légkörben nagy sebességük következtében felhevülnek és elégnek. Mint mondta, a Perseidák ma már nem olyan aktív, mint a 90-es években volt.
Jellemzően akkor szokott sok hullócsillag lenni, amikor a forrás, a szülőüstökös mellettünk jár, erre legközelebb a 2100-as években kerül csak sor.
Forrás: HVG; kép: Infostart




