Orbán-kormány: “mindenkit el tudnak látni, csupán az ellátás pontos időpontja kérdéses”
A Belügyminisztérium előkészített egy olyan jogszabály-tervezetet, amely egyebek mellett arról szólt, hogy a magánszolgáltatók hiánypótló szolgáltatásként közfinanszírozott ellátást nyújthatnak – emlékeztet a Népszava. A minisztérium közleményben tudatta, hogy a tervezett változás pusztán jogtechnikai megoldás, és semmiképpen nem tekinthető a magánszolgáltatók fokozott bevonásának a közfinanszírozotti körbe.
Azt is írták, hogy a mostani ellátási problémákból nem látnak olyat, amelyek biztosításához be kéne vonni magánszolgáltatókat.
Nem tekintik „hiánypótló állami szolgáltatásnak” például a várólistás műtéteket. Levelük szerint „mindenkit el tudnak látni, csupán az ellátás pontos időpontja kérdéses.” Az újabb területek bevonása ügyében megjegyzik: „az orvostudomány fejlődésének iránya és üteme függvényében lesz majd mérlegelendő az ellátás hiánypótló jellege.”
A tervezett módosítás alapján ha jobban megéri egy magyarországi magánintézményben elláttatni a beteget, mint külföldre szállítani, akkor itthon finanszírozza majd az adott terápiát a biztosító.




